Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1969-01-16

f XT " , r—— MMMMH tettAk*' “1 I , -11-L * ' ' ’| r Malomsokiné et.-nő: A közös tevékenység érdekében az anyagi támogatást ' /folyt./ is 'betervezték az 1969 * évi költségvetésbe a KISz kulturális tevékenysége érdekében. . | .- Helyes, ha a jövőben kint is, megfelelő kulturált körülmények között, mint pl. KGMTI-ben folytassák tevékenységüket. A vállalati tevékenység nemcsak ellenőrzésre szorítkozott. Még műsorokra is tettek javaslatot. A színvonal figyelemmel kisérése is történt, a programok értékelését végezték félé­venként. 1969-ben a népművelési programban sterepel az üzemekben folyó népművelési munka fokozása, felmérése annak, hogy az üzemek­ben a clubszerü foglalkozásokra milyen lehetőség van. Balázs et.-sal egyetért, hógy a dolgozók inkább a munkahelyen kapcsolódnak be a népművelési programokba.- Egyetért az elvi állásfoglalásokkal. A megvalósítás azonban sokkal nehezehb. A PB-től segitséget kér, akitől eddig is sok segitséget kapott, amit ezúton köszön meg, Csikai et.: Javasolja, hogy az irányitó munkát meghatározni, hogy a tt kulturális munka mely területén végezzék. A munkatervek be­gyűjtésén keresztül megvizsgálni, hogy ki mit csinál. Komoly felmérést igényel kerületi szinten a népművelési munka felmé­rése, elemzese.- Javaslata: az irányítás alapvető feladataiba bevenni, hogy a lakosság kulturális igényének növelése és irányítása is sze­repeljen, Nem ráerőszakolni, hanem kielégíteni kell az igé­nyeket. A HNF egy kultúrpolitikai feladatát látná ezáltal el. A kér. tájékoztatóból is kiderül, hogy a HNF a profil szelle­mében teszi tevékenységét. Mivel a Müv. Ház nem tud mindent helyzetéből adódóan megtenni, helyes ha a IINF ellát olyant is, ami nem egészen a feladata.- A jelentés 8. oldalának 1. pontja 4. bek.-nek felsorolésá- I hoz javasolja bevenni a Hadtörténeti Múzeumot is. /JIIBnBHBSfi Brenner et. válasza: Nagyon hasznos volt az anyag megvitatása. Nagyon sok olyan tényt sikerült az elvtársakkal ismertetni, ami fon­tos. Ha nem is lehet mindent megvalósítani, súlyozni kell; hogy mely feladatot mikor és mennyire tudjuk végrehajtani.- Nem lehet a Müv. Házzal szemben olyan igényt támasztani, 4 mint egy korszerűen felszerelt kulturházzal szemben.- Javaslata, hogy a Müv. Ház az ifjúságra koncentráljon és biz­tosítson számukra széleskörű programot és igy sikerül az átfe­déseket megszüntetni. Egyelőre nem lehet ifjúsági házat létre- { hozni.- Jelentkeznek aránytalanságok, ezt felül kell vizsgálni, hogy mennyit fordítanak tömeg-kulturális tevékenységre és mennyit művészeti színvonalra.- A Müv. Ház vezetőjének a szemléletét meg kell változtatni, mert nem alapvető szempont; hogy alkalmazkodjanak a Főv.Müv. Ház működésének mintájához. Nem járultak hozzá a Foto-Kör létrehozásához sem, éppen az elv miatt. Meg kell vizsgálni - és kéri a két VB. hozzájáru­lását - a Ferenczy István képzőművészeti kör önköltségének a­­lakulását ill. önköltséges rendszer bevezetését. ./. • ó 4 S----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­­­IllHUiLin____________________

Next

/
Thumbnails
Contents