Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1968-08-27

I tó ! - 16 -Ha a jelen körülmények között vizsgáljuk a kérdést, sok min­denben elmarasztaló véleményt kell nyilvánítani. Mostoha kívánnák is tőlem nem tudnék egy olyan mérleget itt felállí­tani^ amelynek mindkét serpenyőjére 2o-2o kg-t tennék. Tulaj­donképpen olyan kép alakult ki bennejp, hogy sem Mészáros elvtársat,sem Szalka,sem Varga elvtársakat nem illeti meg dicséret. A VB nyilvánvalóan el fogja tudni dönteni a kér­dést, hogy kit kell elmarasztalni ós kit dicsérni. Véleményem ; rt szerint az együttműködésre csak akkor kerülhet sor, ha ez a jelenlegi viszony megváltozott, í : A kerületben, illetve az Intézetben tartott békéltető megbe­szélések nem vezettek eredményre, bár ezt mi is legjobb tudá-V sunkkal segítettük,ve±«a, itt kell megjegyeznem, sem a ^B?sem az állami szervek nem tudnak berendezkedni arra, hogy az j Intézet munkájára hoooau időt- illetve ennél több időt szen­teljenek, mint amennyit mi ezzel az üggyel eltöltöttünk. ct ügy érzem mind a gazdasági, min<£ a pártszervgft/vezetői ■ ■ i feltétlenül felelősek. Ebből a gondolatmenetből kívánkozik ■ | ki az a gondolat, hogy az elért eredmények még eredményesebbek 0015® SI ■ rt is lehettek volna nyilvánvalóan, ha az együttműködés jobb lett volna, A vizsgálódások célja azHxogy közelebb hozzuk n mngfelirtg munkatársainkat egymáshoz, igy alakult ki egy olyan vélemény^ V/ (a kerületi PB célszerű tehát, hogy mielőbb a VB elé kerül mógegyszer konkrétlzálni hogy ne kerüljünk olyan helyzet­be, hogy ott az elvtársak ne Ismerjék. A nálam lefogy t tanács­kozás célja is ez volt. Sok mindenre választ kaptunk arra az /igazi célra, hogy az együttműködés normalizálódjék nem.) ttcsfarc. sW&yYlXs yUO 'ífry Ysu 0y£lCS-,-9tlc( ^ I ................ ..... ii . A " ■■ ] ". t i ■ '-té ' ■ g ■ y t r——

Next

/
Thumbnails
Contents