Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1968-07-18
| ♦ ; i ■ • t i » — 6 — f ' ' pl: I-XII. Közért Vállalat} Dél-Budai Vendéglátóipari Vállalat, Gyermekélelmezési Vállalat. Ez olyan jelenség amire feltétlen fel kell figyelnünk, mivel ez a kormányrendelet megsértését jelenti. Ezzel kaposolatban a megfelelő intézkedést megtettük, • Elöljáró szerveink felismerték, hogy a tanuló ifjúság kiképzésé régi korszerűtlen kiképzési anyaga miatt sok esetben nem érte el a kívánt színvonalat. Igaz, hogy az 1968-69-ea oktatási ív í?, "Honvédelmi Ismeretek" tantárgy cimen a hivatalos tematikába beütmezve részesülnek kiképzésben, katonai előképzésben és Polgári Védelmi kiképzésben, ezért szükséges lenne, hogy az illetékes oktatási testületeken és iskolai pártszervezeteken túl .frkerületi KISZ, Bizottság is segítséget nyújtana a megfelelő előkészítés érdekében. *• ct .ráz ,?lmF1-Mv.ek s?rárt Kpmoly gondot fordítottunk a lakosság a2.. pras tájékoztató oktatására is, amely munkát a kerületi Magyar Vo?í szervezésében folytattunk le. Az MSZMP. KB. 1964. VII.3o.-i hatarozata alapján 1964-7o-ig kell befejezni a lakosság azon kategóriáinak tájékoztató oktatásában való részesítését. £ áÁl^gazgatási „ és üzemi PV. kiképzésben nem nyertek beosztást.„Ez széleskörű felvilágosító és nevelőmunkát köv0t aktivistáktóllrányÍtÓ szervekt<51» mind az ebbe a munkába be-J .. . , a.mai napig 279 csoportban 13*432 fő részesült kóteruleti szervezésben tájékoztató oktatásban. E munka I szervezesebe es végrehajtásába aktivan bekapcsolódott a Kerületi 0 a ^^.Titkárságon kivül a kerületi Tanács Szervlk kénviaSlőlhdi1?^ £ l60 2 állani és társadalmi ázer-IwtefípvlseP°fbolx létr9!nozott Polgári Védelmi Társadalmi Osztály is tqínív1 ez a munkót* ^ór jő előadókat sikerült kiválaszért Í!T fe? u az anya® nem el0& korszerűsége miatt a rendelkezés-1 mindi0sikerüítnfi9f'édletek. filmek részbeni elavultsága miatt nem + x elérni a kívánt eredményeket. Az I.kerület részére tÜSEíí.ií&FfíESi 3zerint minaen esztend5ban ► 0n 8 terüietén dolgozó elvtársak közül 1967-ben összef a^°l£álatparancsnok, szolgálati törzstag és aktivista kapta !?T9 > 1 , + ói v«4 wrá0+?lgíri Parancsnokság és a kerületi Tanács Osz' osztóiv í Jé az?együttműködés. A Polgári Védelmi.feladatok azon mertfrteli0 >JZolSáIatot terveztek, jelentős mértékben ( me .terhelik. Az IKV, mint az Óvóhely szolgálat törzse, szintén vésrteíSa kao2soíftn2vU‘Ó kik0zf8Í feladatokat. A Kerületi Vöröskereiztsábef /e u zfógügyi .Bftegalakulatok kiképpseDen /eü*sz ^toszok/, jelentős segitségetnyujt az Bgészségügvi Osz+ y szérePet játszott az Egészségügyi szakasz versenyek, karcolatunkfá?5n í? lefoly'tatásában. Az MHSZ-szel’ kapcsolatunk szintén példamutató, hiszen az évvégi zárógyakorlatok 758/1968#’ ^Ofr*' * > \ - - mi pH. • rnmvm.i it.. —■ ■>■■■ ........................ —