Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1967-07-06

r—— ! I I í ■ .< • i • ■ , ';/ ■, V’ Többen úgy vélekedtek, hogy az utóbbi években az erőviszonyok a szocialista világrendszer hátrányára változtak meg. Hivatkoz­tak az Indonéz eseményekre és a kapitalista országokban bekö­vetkezett, nem várt gazdasági fejlődésre, valamint a Szovjet­unió gazdasági fejlődésének lassú ütemére. Legnagyobb vitákat a nemzetközi kommunista mozgalom kérdései váltották ki. Nagyon sokan nem értettek egyet, illetve nem ér­tették meg, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom néhány szoci­alista ország magatartása ellenére is erősödött az utóbbi években. Úgy vélekedtek, hogy Kina, Albánia, Jugoszlávia és „ néhány nyugat-európai kommunista párt magatartása a nemzetközi kommunista mozgalom egységének romlásához, erejének gyengülésé­hez vezetett. Nagyon sok szó esett a szemináriumokon Kina magatartásáról. Ál­talános tapasztalat, hogy a kinai párt és kormány politikáját, fa tevékenységét a hallgatok elitélték. A szemináriumok többségén sikerült tisztázni a nemzetközi hely­zet és a nemzetközi kommunista mozgalom elemzésének főbb elve­it. Általános kérés volt, hogy a nemzetközi helyzet alakulásának legjellemzőbb vonásairól, változásairól több konkrét tájékoz­tatót adjunk a pártszervezeteknek, illetve a.sze^n|'J,:LiJP0í:!5, # hallgatóinak. Ennek érdekében több alkalommal tartottunk tájé­koztatót a nemzetközi kérdésekről, amelyeket a propagandistáK a szemináriumokon fel is használtak. 2./ Társadalmunk osztályszerkezetének alakulása, és^aszooialista^ ssőoxalista doipEr6o3gJfe2Tg3z^^ Bzin+p általános tapasztalata a vitáknak az. hogy nem ismerik, ! illetve nem ismertél az osztály fogalmának lenini “eghatározá­fa sát. Ebből adódóan társadalmunk jelenlegi osztályszerkezetet sem tudták helyesen meghatározni,. rnKT-íVmn c*rrfWá+ptték. hogy negitólésük szerint a munkásosztály votaMszerlpe nta^ Igényesül. Értelmiségi körökben - esen be­­lül - különösen az ifjúság körében elhangzottak„olyan vélenc­­nvolc is hogy a vezetést elsősorban az értelmiségre kellene bizni, hiszen atéeS mirt ti 2ÍKS/tLLdalmi élet vezetőinek többsége értelmiségi, » „ kormány - termelőszövetkezeti parasztsággal kapcso­lalef - polYitójII helyesnek tartották a hallgatók de meg az értelmiség egyrésze nem támogatja megfelelően társadalmi ! ; i_ 4 .1 tó- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents