Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1966-08-11

/ I ^ k - 5 -sokkal kiegészül, a igy kerül be a küldött értekezlet beszámoló­jába. Pécsi et,: a jelentésben levő megállapítások igazak, helyesek. "Nagy Téma ez, fel lehet sorakoztatni pozitiv éa negativ dolgo­kat, s mind igaz, mindennel összefügg. Arra kellene törekedni, hogy a fő tendenciákat mutassuk meg, hogy összehasonlításokat tehessünk. Egyet ért azzal, hogy ezt is különböző nózőazögbol lehet megközelíteni. Az ország és a munkások helyzetét vizsgál- , va megállapítható, hogy nagy fejlődést értünk el, 58.óta a szo­cializmus építésében nagy előrehaladást tettünk „az élet „minden területén, s mégis a hangulati kérdéseket vizsgálva megállapít­ható, hogy rosszabb a hangulat az 58-aa évhez viszonyítva. Az ország fejlődése és a munkások rossz hangulata nem ellentétes, 58-ban az életszínvonal felfelé Ívelésével,„perspektívájával foglalkoztak, a ezenkívül egy sor más probléma„is adódott, ma pedig az életszínvonal stagnálásával, ill. az életszínvonal emel­kedésének kis perspektívájával állunk szemben. Ez nem egy olyan fo perspektíva, ami megmozgatná különöskópen az embsreket, a ráadá­sul még közrejátszanak a rémhírek ia. - Politikai hibának tartja a leszállított árucikkek eltűnését. - A kelet és nyugat össze­hasonlításánál a rendszerek hatékonyságát is nézik.^Sok minden befolyásolja a munkások rossz hangulatát. - Legdöntőbbnek a demokrácia kérdését tartja, a itt nemcsak az*üzemi demokráciára gondol, 58-ban még egy ellenforradalom tapasztalataival a há­tunk mögött érzékenyebben reagáltunk mindenre, a tömegkapcsolat erősítésével foglalkoztunk. Azóta végbement egy erős stabilizá­lódás, de azt ia látni kell, hogy stabilizálódott a bürokrá­cia is. Ezrével vannak tapasztalatok, hogy dolgokat bürokrati­kusán,' nehézkesen intézünk el, ma több a kiskirályoakodás, a vélemények meg nem hallgatása. Ezekre vonatkozóan több utalással kellene lenni a jelentésben, mert jelenleg mindezek a tényezők is igen erősen hatnak. Szorosabbá kell tenni a tömegkapcaola­­tokat, több figyelemmel lenni a véleményekre, sok mindent lehetne I fo> tenni ebben a kérdésben. Jelenleg nem olyan a kapcsolatunk a munkásokkal, mint 1958-ban volt, önelégültség, megnyugvás mu­tatkozik, a ugy tűnik, hogy a tömegkapcsolatok lazultak. Ezt jobban és őszintébben vessük fel a jelentésben. Gárdonyi et.-nő: véleménye, hogy azok, akik választ tudnának adni a problémákra, meg tudnák magyarázni a dolgokat, azok nin­csenek a munkások között, s akik közöttük vannak, azok is igen elfoglalt emberek. Az ár- és bérintézkedésre ia lehetne választ adni. Keveset foglalkozunk azzal, hogy mit nyújtott ez a rendszer a munkásoknak, a azok gyermekeinek. A kis dolgokat nem használ­juk fel eléggé agitációnkban. Egy-egy embernek saját életén ke­resztül kellene megmagyarázni, hogy mennyit változott a család élete. Volt időszak, amikor erre nagyobb súlyt fektettünk, A bürokrácia összefügg a korupcióval, ami rendkívül sok keBenfti­­séget okoz az egyszerűbb embereknek. Ez nagyobb probléma, mint a húsárak emelése. Nagyobb lenne a rendszerünk tekintélye, ha f ezt meg tudnánk szüntetni. A kulturigények kielégítésében nagy szerepe van a TV-nek. Véleménye, hogy a TV nem nyújtja azt a művelődés terén, aint amit elvárnak tőle. Nem igaz, hogy a mun­kásokat nem érdeklik a komoly darabok, - Meg kellene javítani a politikai nevelőmunkót. Dezső et.: A munkások fogalmának meghatározásánál sok mindent kell ifigye lembe venni. A Peat-Budal-nál a munkáslétszám zöme I fo'\ ■ fo . • ’ . ' • ' I . ■. &- ' «' ■■ . . fi ■ . • . ffi,,,.. 1 | í .

Next

/
Thumbnails
Contents