Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1966-07-14
I ^ ^ I I 1 - L -! •' ■-.'■■'• ~ ■-,•■.;■■■■ | Meg kell még említeni a kerületi T.S.T. vezetőjének ügyét, akit lopás és sikkasztás miatt ki kellett a pártból zárni. A pártfegyelmi eljárás a rendőrségi eljárással párhuzamosan folyt le. A kerületi Fegyelmi Bizottság munkatervének' megfelelően helyszíni vizsgálatot folytatott az alábbi alapszervezeteknól, melyeknél az 1965. évet megelőző két esztendőben , több személyt érintő fegyelmi eljárást kellett lefolytatni, vagy pedig ugy Ítélte meg a helyzetet a bizottság, hogy az illető alapszervezeteknék helyszíni segítségre van szükségük. A vizsgálatok célja a segítségadáson túl annak megállapítása.is volt, hogy a fe^ gyelmileg érintett alapszervezetek munkája a vizsgálatok óta eltelt időben kedvező irányban változott-e meg. Az Általános Géptervező Iroda /ÁGTI/ és a Kosciuskó Tádé u.iskola pártszervezeténél 1964-ben fegyelmi eljárást kellett lefolytatni, miután a gazdasági vezetés és a pártvezetés nem tudott pártszerüen.együttműködni és magatartásukkal ,előidézték a pártegység megbomlását és a dolgozók körében egészségtelen légkör kialakulását. Mindkét helyen a fegyelmi büntetések kiszabása mellett, szükségessé vált a pár;tvezebőség leváltása is. | Az ÁGTI-nál a régi - leváltott - pártvezetoseg két tagja átto szervezés folytán elkerült az intézettől, a visszamaradók pedig le tudták győzni kezdeti sértődöttségüket, a pártmunkában résztvesznek és az igazgató is lényegesen változtatott régebbi munkamódszerén és magatartásán* . ^ : ■ A Bizottság véleménye szerint a gazdasági vezető és az uj pártvezetőség közötti együttműködés - a kezdeti nehézségek w.trtu jelenleg korrektnek ós őszintének mondható. A Kosciuskó T. utcai iskolából a fegyelmi vizsgálat lefolytatása óta más iskolához helyezték át a veit igazgatót, valamint a j régi úttörő vezecőt, akik között súlyos nézeteltérések voltak. ( i A légkör az iskolában megjavult, az együttműködés a párttagok és pártonkivüliek, általában a tanáiikar között megfelelő. 0070 í jx . . - - - —— —~' to 1