Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1966-01-27
Várnai eto-nő A tagdij fizetés százalékos arányának megjavítása érdekében már sok munkát fektettünk. A két MÁV, ahol több nem fizető jelentkezik ld: utó-bi hónap; MÁV. Epitési F. 15 fő, Déli 10 fő, ez máshol nem jelentkezik, de mindég van, ahol egy-két ember nem fizető von. De ugy kimondani, hogy tényleges nem fizető, nz nincs, olyan von 7 hogy több hónapot fizetnek e :ysze:rre. Sőt. legtöbbször a nyilvántartott létszámnál több fizetett hónap jelentkezik. ügykezelés; lénye esen csökkent az Írásos anyagok mennyisége. A határozat után csökkentek a jegyzőkönyvek, előfordul olyan pártszervezet, aki még mindig küld be, de lényegesen kevesebb lapszámmá 1. Az anyagok terjedelmét minden esetben megszabni nem lehet pld; Tervező Irodák. hév.Biz kapcsolata; kapcsolat jó, de ezt még szorosabbá lehetne tenni. 1964-ben felkérték a hév. iz. egy konkrét munka segítésében, Iffn ezt a hév, Biz. meg ia tette és nagy segítséget is adott. az 1965-ös év - ház tatarozás - kevés idő volt, ilyen kérdésekkel nem .is tudott foglalkozni. De a jövőben kérni fogja a segítségüket, BlSZ-raunka; Az elvtársnő nem. minden esetben igényli a segítségünket, főleg elvi segítséget nem kér. Előfordul, hogy mi megyünk hozzá, lehet, hogy sokszor ugy érzi, hogy magára van hagyva. Igényelje a segítséget. Pártalapszervezetek;• gazdaságfelelőseinek segítése a KISZ fölé nagyon .'gyenge*- A gazdasági értekezleten fel is vetették az elv tartó tó sok ennek az okát; előfordult olyan eset, amikor a gazdaságielelős ellenőrzést akart tartani, vagy segíteni akart, volt„olyan KISZ-„ •titkár, aki megsértődött, bizalmatlanságnak vette, és nem segítésnek. Pécsi et. jogosa- vetette fel a nyugdij.iárulók emeléssel felmerült . .flrl problémát; i en volt ilyen, és biztos felvetődik raé- . Ezzel fogfi la1kozni fo unk. Balázs et. fISZ- titkárok nem veszik szívesen, ha ellenőrzést gyakorolnak a pártalapszervezetek. De csak azok a KISZ-tifkárok, akiknek van is mitől tartani. De általában a KISZ-titkárok az ilyen segítséget , szívesen veszik. Javasolja; helyes lenne a KISZ- gazdasági’elelőssének a pártalopszervezetek gazdaságfelelőseiről egy névsort adni. Ha problémája van tudja kihez kell fordulnia. ■Somogyi et. összefoglalója; N VB. megállapítja, hogy az 1965. évi gazdasági munka a kerületi Bizot tságon megfelelő, a párt határozata alapján történt. 1966-ban a gyenge pontokon kell tovább jutni; tagdij fizetés további fejlesztése. Arról a pártszervezetről, ahol a legtöbb gon; van, a szemünket ne vegyük le. Uj módszereket hozni nem lehet, ezeket a problémákat helyileg kell megoldani. Kapcsolatot a Bev.3iz.-al tovább kell javítani. Az alapszervezeteknél helyszíni ellenőrzést kell végezni. A KISZ- rendszeresebb ellenőrzésére több gondot kell fordítani, ha a KISZ gazdasági felelősek nem keresik meg a pártalapszervezetet, akkor azok keressük meg a KISZ-t. VB. a jelentést elfogadta. I ■ * ' ' ' - ■ —-V 'í; ’i > \ tó . ; tó'/ íyí , \ fi. . ■ q’ ; ; # ' f - tói tó- tó; f ;'f f ...yyyy'r- yy. /y‘BR 3r y'yjyyyyr[ r yy. r- - R/tótótóRtó' tóüfoftótóE tófűm'; tó? 'tótótótó.tó . \ ' \ I ' * I l - 6 -