Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1964-05-14

■ . ' ' ■ "t ' 1> " ■ • ■ - ! * i- 4 - 1/130/1964. A pártszervezetek munkaterv alapján végzik munkájukat, azonban ezekben a munkatervekben nőm tükröződnek kellőképpen a felsőbb pártszervezetek határozatai, illetve azok helyi körülményekre .iii, ii i —--------- ”~T~ ” Való alkalmazása „elmarad, a határozatokban igen gyakran nem tüntetik fel a felelősöket és a határidőket, s ez megnehezíti a végrehajtás figyelemmel kisérését, illetve a boterve'zött fel­­adatok végrehajtásának elmaradását eredményezi. Ennek következ­ményeképpen előfordul olyan eset, mint pl, a MÁV. Déli Műszaki Koosi Szolgálat. pártszervezeténél, hogy a tagság kizárólag a munkatervben szereplő problémákról tájékozott, mig fpz egyéb fon­tó tos párthatározatokat nem ismeri. A fölsőbb párthatározatok he-' lyi körülményekre való alkalmazásának biztató jelet! tapasztal­hatók az Országos Levéltár pártszervezcténél, ahol & tudományos dolgozók által megjelentetett kiadványok vitája során igyekez­nek a marxista szemléletet következetesen érvényre juttatni. Meg koll azohban említeni, hogy ennél a pártszervezetnél is úgyszólván kizárólagosan ősük az időszerű kül- és belpolitikai kérdések szeropelnek az agitóoiós és propaganda feladatok kö­zötti. vagyis az ideológiai politikai munka elhanyagolt. Ezt nem pótolja a tudományos dolgozók állami ideológiai konferenciája t sem, mivol ez inkább szakmai kérdéseket érint. A magasabb szin­tó' tü politikai oktatás megszervezése, s ezen belül a logfontosabb politikai kérdések szükebb körben való megtárgyalása a tudomá­nyos munkát 2s megalapozottabbá tehetné, A MÁV. Déli Műszaki Koosi Szolgálat pártszervezetének agitáeiós és nevelő munkája igen gyenge. Olyan helytelen nézet alakult ki a pártszervezet­nél, hogy a tömegek nevelését teljes mértékben átvette a tele­vízió és a rádió. Ideológiai és politikai kérdésekkel nem fog­lalkoznak, a munkatervben rögzitett kérdések tisztán gazdasági jellegűek. l-r— A taggyűlések a döntő kérdéseknél általában betöltik a legmaga­sabb helyi pártfórum föladatát. A határozatok meghozatala a Szer­vezeti Szabályzatban előÍrtaknak megfelelő, de mégis igen nagy mértékben formális. Általán~'S jelenség az, hogy a pártvezetőségi üléseken igen jó beszámolók hangzanak el, mint pl. a Magyar Vil­lamos Müvek pártszervezeténél, amelyet azonban vita nem követ, s ugyanigy a taggyűlésen is, vitanélküli elfogadás történik. t ./. j 'Um - ... ■..................... ...................— . -­­­­­­' - img> ni ni# K«wmwjatas*'3mg»i

Next

/
Thumbnails
Contents