Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1964-04-23

MBMWBBaonaw-.iapiJ fpMBB—IWMMM——M i £****" ••■'— <« — _ .. ^ g, f ' ""’j I iS ! i ; | . - 6 -d./ nem teszik eléggé érdekessé a munkát, valamint nem (Fordítanak elég gondot a szakma megszerettetésére. A munkafegyelmet sem követelik meg olyan mértékben, mint az iskola fe ílőntla a tanulók mnka'fig^élmét áí a" 'fény" ~az orvosilag felmentetteknék is. részt koll ve nni^’ foglalkozás oh. rtt~me'gT'tle‘Xó~'nun­­kátnem kapnak, és ^Tógásuk1’ ne gat ivén hat dolgozó társaikra. A fenti megállapitások általában érvényesek a kereskedelemben fog­lalkoztatott középiskolás lányokra is, ahol többnyire kifutónak használják őket. ' Összefoglalva az elmondottakat:- megállapíthat juk, hogy a munkára nevelés terén jelentős állomások voltak: a gyakorlati foglalkozás tantárgy bevezetése az általános rt\ iskolában, az 5+1-es rendszerű oktatás kialakítása a középiskolák­ban, a társadalmilag hasznos munka rendszeressé tétele az ifjúsági szervezetekben. Tanulóink ma. piáy Lprm^^-hp.cingV tartják, hogy mindkét iskolátipus­t>an a velük szemben 'támasztott követelmények “között á’ fizikai mun­kavéezé^Aa-a^OT^el^ Pedagógusai nk„t öbb s ége egyetért a munkára, Neveléssel, mint nevelé sí odlkitüzés se1. — * - —— Az ólért eredmények mellett még mlMigirtkezdeti nehézségekkel küzködünk, a munkáranevelés tartálya 'és modszereí'^méghiányosak. Minden erofeszitásunk ellenére sem értünk el még oiyan Wtást a tanulók körében, amellyel elégedettek lehetnénk. G.vengiti a mun­kára nevelés hatékonyságát jelenleg a pedagógusok gyakorlatában ájTegyüttes ráhatás iíánva. amSTme^tv^^3 '"BIjFEéléH--­szemlélet "/f óként 'a középi skolákban/ és az a tény, hogy nincsen meg mindenütt a munkaoktatás korszerű tárgyi /iskolai tanmühe­lyek/ és személyi /üzemi szakoktatók/ feltételei. IV./ JAVASLATOK A munkára nevelés eredményességének fokozása érdekében az alábbi­akat javasoljuk: 1 • / 4.P£óaságu3z..Qr,ye.ze±e.k_-és .a-Pe.dag0gus.~Sz.akezervezetmyujt­­sou go^seget az is&ola-ye get é snejrta^e„d3góg.us^h^ye s^ szem­leletének ^kialakításához. hogy a munkáranevelés az egész isko­lai nevelő munka szerves része legyen. 2./ Mind a pedagógusok, mind pedig az ifjúsági szervezeteknek to­vább kell keresni azokat a módszereket, amelyekkel tudatosit­> hatjuk^fanuXóThkban azt az obj~ektiv ig az ságotXhögy minden em­beri jólét alapja a munka. Ehhez a munkához nyu jt so n föEozo*tKT tabb segitsegeta Pedagógus Szakszervezet, a KISZ kerületi bi­zottsága és a kerületi Főtanács. 3./ A körzeti pártszervezetek, a korüloti társadalmi szervek /Ha­­zaxTás"' Népfront, Nőtanáos/ fejtsenek ki agltáŐlót á szülők kö­rében annak érdekében, hogy ^ermek~éTKéú7kepessegeTFheka' ~f'XT~~ termo 11 s é gükne k, a nópgazdaságlér A e kék hé k megfelelő -pályákra irányítsák. /./ . • I X . ; 4 . —----------—--------------------------—------------------- i í i

Next

/
Thumbnails
Contents