Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1960-11-03

I. Az 196o*április 21.-én megválasztott Bizottságnak 65 tagja van, ebből 34 uj tag. A Bizottságban 21 párttag van, ebből 8 fő az ujjáválaeztáe­­kor került a Bizottságba. Az uj Népfront Bizottság lényegesen aktiVabb a régi bizottságnál. Csökkent a “hivatalból “résztvevőknek ós azoknak a száma, akik csak a nevüket adják a .Népfront mozgalomnak. A jelenlegi Bizottságban 4 füg­getlenített funkcionárius van, valamint 5 olyan, bizottsági tag, akik 7 'politikai meggondolásból lettek megválasztva, munkájukra—nQnLÜ?a£3I9n [ lehet számítani. A jelenleg kb. 45 választási körzetből van ott—lakó bizottsági tag, az elmúlt időszakban csupán 3o tanácstagi körzet volt wképv is elve * Az újjáválasztott bizottságban a lakosság minden retege megfelelően képviselve von az előzővel szemben, több fiatal vesz részt a Népfront Bizottság munkájában és elvi, politikai és tárgyi fe-lké , szültségben is jobb a HNF. bizottsági tagok összetétele. Az egyes feladatok elvégzésére a HNF. elnökség akció-bizottságokat hozott létre, egy-egy elnökségi tag irányítása mellett. Az akció bizottságokba o Népfront Bizottság tagjai és aktivistái vesznek részt. Az alábbi akció-bizottságok müködnek:a községpolitikai, feladatokkal, a kulturális feladatokkal, a klub-munkával, valamint a propaganda mun­kává.1 foglalkozó '.akció-bizottság, és a szervezési akció bizottság. Emellett kb. egy-évig működött a Tabáni-Bizottság. A községpolitikai feladatokkal foglalkozó'munkaközösségnek számos olyan felvetése, javaslata volt, amelyek részint maris megvalósultak, részint ^ illetékesek részéről meghallgatásra találtok es megvalósítasara sor ke rül, ' Ilyenek spl. : " '- a 9-cs villamos kezdeményezésünkre reggelenként mar pótkocsival jár, ami r közlekedésben a zsúfoltságot enyhíti. Elfogadta a Fővárosi Tan'cs VB. azt a javallatot, hogy a * 3 Koesuth-hid épitésének emlékét megörökitsék. Tervezetet dolgoztak ki a Semmglwcis-ház orvostörténeti múzeummá volé átalakítására, ’ *' • * 832/6o i Í _________________ ________________________________________________________________________ \ X / •' ff' I. ' mmm'A r wliil MM m 11 mM i mm Hl ii 1 r 9 s? *

Next

/
Thumbnails
Contents