Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.6.a/4)

1958-10-09

\ Lf A lakóterületről, illetve az ©tt tapasztaltakról meg kell állapítani, hegy a jelölőgyülések igen jók. Természetesen az első minta jelölő-gyűlések sikere nem csaphat be bennün­ket. Az eddig lezajlottak azt mutatják, hegy az emberek szí­vesen mennek el a gyűlésekre, ha hivják őket. A megjelentek száma igen szép eredményt mutat. 2-3-án az első jelöléseknél lle-12© fő veit jelen. A kerületben lakd 2-25©o kommunista is bekapcsolódott a fel­világosító munkába. Megállapítható, hegy a hangulat általá­ban jó volt, politikai sikon mozogtak. Azt a célkitűzést, hogy a jelölőgyülést politikai fórummá .koll változtatni, si­került megvalósítani. Kiderült az is, hogy a lakosság álta­lában aaereti a tanácstagokat. Hiányosság, hogy nem mernek bátran politizálni. Nem mernek belemenni olyan kérdésekbe, ahol a lakosság részéről esetle­ges Éllenséges nézet várható. Javasolja, hogy ahol lementek a jelölőgyülések, az ott jól ' működő sejteknek dicsérő levelet küldjünk, egyben adjuk meg a november 16-ig előttünk állő feladatokat. Az uj tanácstagoknál fokozottabban kell előkészíteni a jelö­­lőgyülést. Vannak a lakosság részéről rossz és jóindulatú jelenségek. Azt kell elérni, hogy minden kommunista tudja ki lesz a jolölt. Kijött egypár helyen, hogy a Házkezelési Igazgatóság /ami a l’amács hibája/ nem gondoskodott megfelelő helyiségről. Pl. az egyik helyen nem volt villany. A jelölteket általában elfogadták egy kivételével./Székely Gabriella/ Az Srőmütröszt részéről javasolták az ottani párttitkárt. Hiba volt részéről, hogy úgyszólván beittasodott és önmagát dicsérte és várta, hogy fővárosi tanácstagnak fogják jolöl­­ni. Az elvtársak nagyon elnézők. Nem lehet tanácstagnak jelölni ellenséget, de nem lehet határozatlan, ingadozó embereket sem. Sok helyen jelölik a párttitkárt, vagy ÜB elnököt, akik igen népszerű emberek. Az ellenség hiúságánál fogja meg az ► embereket. Ma kezdődnek meg a képviselő jelölő gyűlések. Az egyik a Dobozgyárban, a másik a Távirati Irodában. Minden vonatkozás bán vonjuk le a tanulságokat. Holnapra behivtuk a titkárokat megbeszéljük velük'a jó és rossz dolgokat és célkitűzéseket. Feladat: jobban politizálni, nevelő fórummá változtatni mindent, ahel választással foglalkozunk. A pártonkivülieket aktívabban bevenni a választásokba. Egy-két dolgot menetközben változtattak. Pl. lehet egyszer­re választani tanácstagot és országgyűlési képviselőt. Tóth Károlyné elvtársnő tapasztalatairól beszél. Felhívja Dezső elv­­társ > figyelmét, ami a legtöbb jelölőgyülésea kiderült, hogy a tanácsi instruktorok teljeson adminisztratívnak to­kintik feladatukat. Badnai elvtárs mm tészi ki a dekorá­ciót. A jegyzőkönyvvezető pl. feláll és az előadó beszámo­lója közben számolja a jelenlévőket. Vagy pl. az elnök fel­kéri a tagokat, foglalják el az elnökségben a helyüket és egynek nem jut hely, mert a jegyzőkönyvvezető hölgy leült az elnökség asztaláhez. Ezek nem komoly hibák, de ezen a módén csak formális, hogy van instruktor és jegyzőkönyvve­zető. Azt kell nézii, hogy politikailag hogyan hat az ő szereplésük. / Hiba volt az is, hogy Kovács Dóra jelölésénél az instruktor / nem értesitetxe a pártáéjteket. Komely hibák vannak az el- / j U_---------------------------------------------------3_— J í . • } ' ■ • \ 1

Next

/
Thumbnails
Contents