Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.6.a/4)
1958-03-28
S 1- 13 - | I ^ Tehát a politikai nevelés terén kell előbbre jutniok és ezért a jövő évben nem kísérleti oktatást indítanak be, hanem szervezetté teszik azt. : - ' , • ' ' > . . ,-.>v iiítaV Bognár Károly A jelentés nem nyújt világos áttekintő képet, nem mutatja meg mennyit mentünk előre. Úgy látja,'hogy a pártoktatás tekintélyét ebben az évben nem tudtuk helyreállítani, s lényegében tanulás sem igen folyt, inkább laza beszélgetések voltak ezek a foglalkozások. Ylemánye szerint a jövő évben mos'tmár fegyelmezettebbeken tenni a szemináriumokat. Véleménye szerint meg lehecne valósítani azt, arai 46-47-ben volt, hogy 5-6 órás foglalkozás volt és ott mindenkinek szerepelni kellett. És sok eredménnyel járt ez. Tóxh Károlyné: A speciális tanfolyamról való lemorzsolódás okát abban is lehet keresni, hogy az egyeseknek nem adott. Ez a véleménye pl. az Állami Képi Együttes ide járó tagjainak is. A jövőben ha ilyen tanfolyamot szervezünk, meg kell valósítani, hogy valaki legyen felelős tehát, hogy fid® lemmel tudjuk kis érni ezt a formát is. Rájött, hogy az oktatás a kér. PB-on kicsit csak az ágit.prop. osztály feladata és ez jelentkezik az alapszerveknél is . Felvetődik benne a kérdés, hogy a vezető propagandistáknak adtunk-e olyan értelmű segitséget, hogy az egyes alapazerveknél bizonyos kérdésekben milyen nézetek vannak. A pártoktatás elvi irányítása kérdésében .felveti a PB. felelősségét is. Véleménye szerint a pártoktatásban legfőbb feladat, hogy.a párttagok a nemzetközi munkásmozgalom történetét megismerjék olyan formában, amelyen keresztül a MarxianusúLeninizmust is elsajátíthatják. Tehát újszerűén tanulják a Marxizmus-Leninizmust. i • • i Méhész elvtárs: A jelentésből kiderül, hogy mit akarnak mondani az elvtársak,” de neki is véleménye, hogy sokkal tisztábban, jobban megfogalmazott jelentést kell a VB. elé késziteni. Budapesten több helyen tapasztalható és ez a jelentésből is kitűnik, hogy itt is fennáll ez, hogy az elméletet lebecsülik. ‘Valóban a pártoktatás becsületét helyre kell állítani, s ez annál is nehezebb, mert az elmúlt években sok hibát követtünk el a pártoktatás vonalán. Véleménye szerint semmiképpen nem lehetne bevezetni 2 47-es módszereket. Itt az a feladat, hogy képzett és jó szemináriumvezetőkkel szerettessük meg a pártoktatást a párttagokkal . Az antiszemitizmus kérdésével kapcsolatban az elvtársak ne álltassák magukat azzal, hogy nincs, mert a/ 3 hónapos pártiskola példája bizonyítja, hogy mennyire van még alapszervi titkároknál is. A jövő oktatási, évvel kapcsolatban vannak elképzeléseik: a nemzetközi ■ munkásmozgalom tanulása tervben van. Ezenkívül a Budapesti PB. munkás akadémiát fog indítani és egyetemi kerületekben a kerületek is indítanak ilyent. A cél, hogy ne csak egyszerű párttagok tanuljanak, hanem a vezetők is, mert ha nem tanulnak, akkor lemaradnak, munkájukban előtérbe kerül a szubjektív alapon való elbírálás. Anda János valóban fennáll az oktatás, sz elmélet lebecsülése, de itt nem lehet türelmetlenkedni, mert ez nem megy máról holnapra. Amikor megindultunk az oktatási év szervezésével nehéz volt propagandistát találni, mert ők voltak a legnagyobb JelM. válságban. Előbb az emberek lelkülstét helyre kellett állítani, mert nehezen tették túl magukat az ellenforradalom válts'ígain. A hiba az volt, hogy az oktatás beindításával párhuzamosan nem folyt az oktatás agitációja, nem tudtuk eléggé megértetni óz oktatás jelentőségét. Az agitáció leszűkült arra, Hogy a Szervezeti Szabályzatra hivatkoztunk és nem az oktatás fontosságáról győztük meg az embereket. í L A1 i ... ---■ , _ | |....................■mi—in - ■ ■■ .............. ......................................................... 1 *