Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1989-06-23

9 |: ségünket, pollitikai elkötelezettségünket. III. Milyen társadalom létrehozása a célunk? 1. Közösségi társadalom, mely annak a felismerésnek az alapján szerződik, hogy az egyéni létezésnek és boldogulásnak csakis a közösség lehet a természetes kerete, a közösség életbentartója és felemelője pedig az egyéni kezdeményezés, az egyéni ambíció, az egyéni képesség. Olyan közösségi társadalom tehát, amelyben egyértelműen elfogadott az egyén és a közösség egymásrautaltsá­ga és szövetsége, az érdekek összeegyeztethetősége, az egyéni fi és csoportos önzés tarthatatlansága. 2. Demokratikus, az önkormányzatra alapozott szocialista társa­dalom, melynek alaptörekvése az anyagi és szellemi jólét meg­teremtése, a folyamatos megújulás, a társadalmi fejlődés. Olyan társadalom, amely erősiti a nemzeti öntudatot és önbecsülést; i ^ lilii tiszteli, támogatja és felkarolja a nemzeti kisebbségek érdekeit; nyitott a világra és aktivan részt vesz a nemzetközi együttmű­; ÍR -ködésben. 00 Olyan társadalmi ellenőrzés alatt működő közhatalmat, amely ta­golt, plurális politikai rendszeren alapul és a társadalom műkő­­désében a jogállamiság kritériumai érvénysülnek. Mmlli t. -jSpjPy 3* Olyan társadalmat akarunk, ahol a társadalom működésének és fejlődésének anyagi alapjait a nemzetközi munkamegosztáshoz és kereskedelemhez szorosan kapcsolódó piacgazdaság adja, amely a változatos tulajdonformák hasznos működése és együttműködé­­se révén létezik, és csakis a szakszerűséget, az ésszerűséget | és a normativitást fogadja be. ítél gazdasági érdek és gazda-

Next

/
Thumbnails
Contents