Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1988-04-19
A III. fejezetrő I | E III. fejezettel kapcsolatban a taggyűléseken viszonylag kevesebb észrevétel fogalmazódott meg. Ezek szerint a párttagság döntő része egyetért a párt nemzetközi tevékenységével, támogatja azt. Úgy vélik, hogy hazánk nemzetközi megítélése az utóbbi évek nehézségei tükrében ma nem annyira kedvező, mint korábban volt.ílplVA szocialista országokban végbemenő folyamatokat a párttagság ellentmondásosabbnak itéli a tervezetben megfogalmazottaknál. Mivel a szó/||£hHHh£| i. .. ; ■ -cializmus eddigi gyakorlatával való szembenézés „__ nem korlátozódhat egy-egy országra, őszintébben fel kelle- 00 ne tárnunk azokat a gondokat, amelyek a kölcsönös kapcsolatokban je-I entkeznek. A megújulási folyamatot a szocialista országok lemaradásának érzékelhető jelei váltották ki. Ezért érzik a párttagok egyoldalú megközelítésnek a kapitalista világ növekvő belső ellentmondásairól szóló részt. A megszokott megfogalmazás nem veszi figyelembe pl. a dél-kelet ázsiai országok egy részében bekövetkezett ugrásszerű fejlődést. Párttagjaink úgy gondolják, számukra most lényegesebb lenne a szocialista világban zajló folyamatok megismerése, a jelentkező ellentmondások, a pozitiv és negativ jelenségek nyilt, alapos elemzése. 3# ' MIBEN LÁTJÁK A PÁRTTAGOK A PÁRTÉRTEKEZLET ALAPVETŐ FELADATÁT? ff A párttagság többségének álláspontja, hogy az országos pártértekezIet ’ " ’Yfp#' munka jának'középpont j ában a politikai i ntézmény r endszer reformja, a párt belső hVlyzete és megújításának feladatai álljanak. Nem egyszerűen állásfoglalásra, hanem cselekvési programra, konkrét intézkedési tervre van szükség mindazokban a kérdésekben, melyek a párt hatáskörébe tartoznak, és viffgos útmutatásra azokban, melyeket társadalmi vita alapján más fórumon keH I eldönteni. Ti A tagság igényli a megújulást szolgáló program végrehajtását biztositó személyi feltételek megteremtését. Ezen a fórumon a munkát érdemi v i\a, a nézetek őszinte ütközése és az adott helyzetben lehetséges előremüffatás jellemezze. Szükséges a párt- ^ I I I 1 -13-