Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1986-09-24
I I ás. jmflaa-teaalM&iifei. j Háner János, Dr.Zirczi Csaba, dr.Borsó Andrásné, Buday Béláné, Farkas József, Molnár László. | Farkas elvtára: Nozzászálasában kiemelte, hogy a gazdasági helyzetünk, ezen belül egy-egy vállalat gazdasági helyzete visszahat a helyi pártéletre, a kommunista kollektíva morális és cselekvési egységére. A tervező intézetek már többször voltak nehéz helyzetben. A kerületi Pártbizottságnak a morális hatások által okozott gyengülés miatt jelzési kötelezettsége van a felsőbb Pártszerv feló, melynek értelmében az anyag továbbításával egyetért. te?# Dr.Fehér Józsefné elvtársnő összefoglalójában elmondta? Jól előkészített, lényeges kérdésekkel foglalkozó anyag. A jelentés értéke, hogy elsősorban tartalmi kérdések! cél foglalkozik, a ezeken belül megjelöli a pártszervezetek, illetve a vállalatok hatáskörébe tartozó megoldásra váró feladatokat is. Ugyanakkor a konkrétumok megjelölése nélkül igényeket foglinaz meg# l’.húr o^vl4ran5,/.BgMfoiglalö,-l a további rÚBgébenmvMolta lrásos előterjesztés elemző részének elfogadását, az alábbiak figyelembe vételével:- A jelentés 19. éa 20. oldala tartalmazza a pártszervezetek feladatait, melyet' a párttagok példamutatására vonatkozó résszel szükséges kiegészíteni, s az igy megfogalmazott feladatsort a Pártbizottság az alapszervezetek részére felada-J tul határozza meg. IPi - AJSlfe-aWl,yBga&teg Xtogzitetteket az l. éa az V.kerületi || I Pártbizottság közös állásfoglalásként továbbítja a felsőbb pártszerv részére. ► ~ anyag előkészítésébe besmnt, illetve érintett vállalatok igazgatóit, párttitkárait tájékoztatni kell. •llsB8p m 1 A jelentést tájékoztatásul, további hasznosítás céljából javasolta megküldeni a Budapesti Pártbizottság részére. 'temwffmnr'r I ] sSsflsS j Az összefoglalóban elhangzottakkal a PB egyetértett. t - T I i j