Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1986-01-22
Az általános iskolai pártszervezetek segitsék az úttörő mozgalom 4o éves fennállásának méltó megünneplését, a középiskolai pedagógus pártszervezetek pedig készüljenek fel arra, hogy megfelelő segítséget tud- 1 janak adni az iskolai KISS* szervezeteknek az uj feiada-A művészeti intézményekben tevékenykedő kommunisták fokozott figyelmet foruitsanak a fiatal művészek ideológij A kommunista kutatók továbbra is nagy hangsúlyt fektessenek a szakmai munka marxista megalapozására, annak politikai támogatására, műhelyviták kezdeményezésére. ; mm*-. i%í x ./fi fif fi:, ' | S'0H). Fokozott figyelmet fordítsanak a kutatói tevékenység szabadságának biztosítása mellett a poritikai felelősr ség érvényesítésére. ! mkm Ili 4. A szocxalista demokrácia továbbfejlesztése fontos feladatunk. Növelni kell a népkepviseleti testületek hatáskörét és érdemi szerepét a döntésekben, a helyi és nató gyobb közösségek, érdekeinek összehangolásában, valamint 1 " a jogok és kötelességek együttes érvényesítésében. 5*. A párttagok körében, a pártf órumokon fokozni kell a politizálást, ösztönözni kell az alkotó vitákat, minden kérdésben, folyamatosan erősíteni kell a pártegységet. A pártszervek és szervezetek a megnövekedett követelményekkel összhangban fejlesszék tovább munkastílusukat, munkaméds zerüket. Jf f $jÉ]É$$l , :M-A kerületi PB fordítson kiemelt figyelmet a lakóterülcti körzeti alapszervezetek munkájára. I I 88 : : — * ■ ' ■ ' Rm MMIMNMRÍ — .