Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1984-05-02
■Pártunk támogatja az érdekvédelmi, érdekképviseleti tevékenység fejlesztését, a szakszervezetek azon törekvését:, hogy e téren is Igazodjanak a változó feltételekhez. Ma az életszinvonal megőrzése áll előtérben, ami az eddiginél nagyobb erőfeszítést igényel. A szakszervezeteknek is rangsorolni kell, hogy mi az amihez változatlanul ragaszkodni kell és milyen juttatásokkal kapcsolatban kell a korábbi álláspontot módosítani. Számba kell venni, melyek azok a reális feladatok, amié javasla! tót lehet tenni az állami, vagy gazdasági vezetésnek, K: Várható, hogy a jogos igények és szükebb lehetőségek következtében nőnek a feszültségek, erősödhetnek az érdekütközések, A szakszervezeteknek a jövőben nagyobb szerepet kell vállalni az érdekek felszínre hozásában és képviselőéiben, az ellentmondások feloldásában, Ezelc egyeztetését a társadalmi érdekek figyelembevételével kell elvégezni, a konfliktusok megoldását pedig mozgalmi eszközökkel, konstruktív módon kell segíteni. ImbbbB H:Bpí Hazánkban a szakszervezetek számára törvények biztosítják mindazon jogokat, amelyek gyakorlásával megfelelő módon tudják képviselni és védeni tagságuk érdekeit. Ezek közül ki kell emelni a vétójogot, amellyel élni nagy politikai felelősséggel jár. A vétójoggal a kollektíva képviseletében, a szakszervezeti testület kifogással, vétóval élhet, az esetleges törvénysértésekkel, hely- Xtó telen intézkedésekkel szemben. Ilyen esetben a kifogásolt intézkedést addig nem lehet végrehajtani, amig sorsáról a felettes gazdasági és szakszervezeti szerv együttesen nem dönt. Ilyen eset lehet egy nem megfelelően előkészített normarendezás, bérintézkedés, munkaszervezés, munkaerőátcsoportositás. Mindezen kérdések esetében ha &z érintett felek időben egyetértenek, az előkészítő munka kellő gondossággal készül, nincs szükség a vétójog alkalmazására, lm I M 1® Hazánkban törvény nőm tiltja a sztrájkot, de a jogot törvényeinkben nem is deklaráltuk, Mivel a szakszervezeti mozgalom rendelkezik 1 mindazon politikai és jogi eszközökkel, amelyekkel biztosíthatja a konfliktusok megoldását, a jogos igények kielégítését, ninos Bzükség sztrájkra. Ha a munkahelyek, a gazdasági, politikai és társam | ||HBi I í fü —— ■’ _