Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1984-12-12
| szervezetek tevékenysége A kerületi pártbizottság iránvitó munkáját a tervszerűség ós a politikai követelmények által igényeit rugalmasság jellemezte. A testületi ülések napirendjei között - mint azt az előző pártórtekezlet feladatul adta - a határozatok végrehajtását elemző előterjesztések voltak túlsúlyban, de a szükséges arányban szerepeltek ideológiai, módszertani, illetve a párt belső életének aktuális kérdéseit tárgyaló napirendi pontok is. A jelentések széleskörű helyszíni tapasztalatgyűjtéssel, kollektív munkával készültek. ■ 'mm Pártbizottságunk törekedett az elemzések tudományos megalapozására. így volt ez 1981-ben is, amikor a pártbizottság feliliPir ‘ kérésére a MTA Szociológiai Kutató Intézete tanulmányt készi-00 tett az I.kerületben dolgozó órtelmisógiek ós vezetők életmódjáról. A tudományos módszerü vizsgálat következtetéseit a politikai munkában hasznosítottuk. j ’ A testületi munkában különösen két területen léptünk lényegesen előre: növekedett a pártbizottsági tagok tevékenységében a közvetlen tapasztalatszerzés ós helyszíni ellenőrzés szerepe ós aránya (csoportos beszélgetések, helyszíni tapasztalatgyűjtések, pártszervezeti, ill. kerületi rendezvényeken való részvétel, az előterjesztésekben való aktív bekapcsolódás), ós ezzel párhuzamosan rendszeressé, tartalmasabbá vált a testületi tagok tájékoztatása (testületi üléseken fontos ideológiai, politikai előadások, tájékoztatók a két PB ülés közötti időszak eseményeiről). A kerületi -végrehajtó bizottság kísérleti jelleggel, immár 4 éve - üléseit' uj rendszerben, havonta tartja. Az eltelt időszak kedvező tapasztalatokat hozott: az uj rendszer bizto^ sitotta a párt normáinak, a Szervezeti Szabályzat előírásainak betartását. A Végrehajtó Bizottság betöltötte operativ irányitó szerepét, ugyanakkor lehetővé tette a testületi tagok jobb bevonását az előkészítő munkába. Előrelátó tervezéssel, jobb szervezéssel a korábbinál célszerűbb munkamegosztás jött f létre a testületek - a PB, VB ós munkabizottságok - között. Gondot esetenként a Végrehajtó Bizottsági ülések időtartamának meghosszabodása, a tájékoztatásnak az ülésezés rendjéből következő késése okoz. 5 § ^ *•, " i fító A testületek munkáját - ós ugyanígy az állami, a társadalmi ; m szervekkel és a lakossággal kialakított kapcsolatainkat is -alapvetően meghatározta a kerületben kialakult hagyományosan őszinte, nyilt demokratikus légkör. !• Yjíj A testületi üléseket általában az aktivitás jellemzi. A testületi tagok többségében felkészülten, az előterjesztések gondos tanulmányozása alapján nyilvánítanak véleményt. I A kerületi pártélet fejlődése, a párt-