Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1983-01-25
i í ■ in p > fc széleskörű, megértetése mellett - lehetőségeink keretein belül - azok elméleti alátámasztását is «dbaeé#eeSM»tík. E törekvésünk szolgálatába állítottuk a pártnapokat, küj f lönböző létszámú és összetételű konzultációs fórumokat, valamint a töraegpolitikai oktatás formáit és a politikai vitakörökét, A pártszervezeteknél nőtt az ezirányu aktivitás . de a propaganda munkában még igy sem tudták követni a gazdasági életben végbemenő változásokat, Agitációs munkájukra jellemző volt, hogy az általános felada£ tok mellett, azokból kiindulva a korábbi évekhez képest P^ jóval több esetben foglalkoztak konkrét helyi feladatokkal. amivel a felvilágosító munkán túl ösztönzőleg ha' tottak a gazdasági vezetők munkájára is, Í Információs munkákban az 1981. évihez képest számottevő változás nem volt tapasztalható. Az információs munka kialakult szervezeti rendszere jól működött, döntő többségben a pártszervezetek politikai, munkájának az információs munka szerves része lett. Ez lemérhető azáltal is, hogy az információs jelentések tartalmukban gazdagodtak az őszintén felvetett külső, belső problémákkal, gondokkal, gyarapodott az értékelő, minősítő észrevételek szá^ ma. A pártszervezetekhoa irányuló tájékoztatása javult, ami vonatkozik a pártbizottságunk és a tömegkommunikációs eszközök által adott tájékoztatásra egyaránt.Pl: az infó jelentésekben felvetett főbb kérdésekre írásban válaszolunk; -r Del Több szóbeli tájékoztató kell 7a pártszerveze tele ve/ze- ^ tőinek időszerű bel-külpolitikai és ideológiai kérdásek- ^ ről. De tapasztaltuk azt is, hogy a pártszervezetek még nem használják ki az öntevékeny informálódás minden lehetőségét, sőt a "fentről" kapott információkat sem továbbítják minden esetben a párttagok felé. i^sll’7- I A pártoktatás 1982-ben is az ágit.prop. munka fontos tevolt. Az informáoiós jelentések alapján megítélt ^