Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1981-01-09

I—-— 7 —--. | - kialakítottuk a központi férfi és női öltözőt és soha nemlátott összegeket köröttünk a szociális létesítmények színvonalának és az állóeszközök állagának feljavítására. Mindezek mellett és közben mindkét évben minden tervmutatónkat ;i teljesítettük vagy túlteljesítettük úgy, hogy az állandóan szoritó j . I gazdálkodási körülmények között pénzügyi helyzetünk mindvégig stabil | A nyomda tehát a nehéz évek közepette is megállta helyét és 198o­­ban végre hajtotta visszatérő legnagyobb feladatát, a választási nyom­­tatványok kigyártását, minden a műszaki és személyi feltételek bizto- ill.' sitásában mutatkozó nehézséget áthidalva. Ennek a munkának az elvégzése minden felsőbb szervünk maximális megelégedését vivta ki. Mindez, úgy érzem nem kis mértékben bizonyította az Állami Nyomda / Y r kollektívájának az erejét, összefoglalva tehát^ha a számszerüségeket te ÍS9fl nézzük, nem is minden vonatkozásban, de teljesítettük a VI. ötéves terv fő célkitűzéseit. ISI Mégis ma az a hdyzet, hogy korszerűtlen épületekben, a néhány merem mondani^ világszinvonalu célgép mellett, műszakilag jórészt el­­úré öregedett gépparkkal és még mindig jelentős hányadban végzett kézi tech­nológiával nézünk a VI. ötéves tervidőszak elé. Létesítményeink állaga ; . .flflfP' tf§: minden emlitett erőfeszítésünk ellenére hagy maga mögött kívánnivalót és hosszasan sorolhatnám a jövőben megoldásra váró problémáinkat. Kedves Elvtársak! Mindezek után azt hiszem érthető, hogy a VI. ötéves terv célki­tűzései az Állami Nyomdában sok vonatkozásban azonosak vagy hasonlóak az V. ötéves tervben foglaltakkal, tehát: ;- a most már kialakultnak tekinthető profilon belül egy gépcserés rekonstrkció keretében meg kell teremtenünk a nagy többségükben y népgazdasági igényt kielégitő termékeink műszaki biztonságát, Bt: j j , -------------------------------------------------------------------------------------­­te i ! M ’ Y. I ■ m í >a»5 % a * ■ m m: ■ fe *4 mm -« i

Next

/
Thumbnails
Contents