Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1981-01-09

- A kongresszusi beszámoló és határozat feldolgozása a pártszervezetek­ben elkezdődött és folyamatban van. Az utóbbi hónapokban élénkült az ideológiai, politikai nevelőmunka; Ugyanakkor a nemzetközi hely­zet alakulása,a lengyelországi események és saját munkánk gyenge­­ségei felerősítették az eszméinktől idegen nézeteket, ellenséges ideológiákat, a velünk szembenálló szűk csoportok tevékenységét. Meggyőződésünk, hogy az eszméinktől, politikai törekvéseinktől ide- 77 gén nézetek és törekvések ellen úgy harcolunk legjobban, ha magyaráz­zuk, elfogadtatjuk azt a pozitiv programot, amit a XII. kongresszus határozata jelent és mozgósítunk a határozatok végrehajtására. Hangsúlyozni kell azt a szoros, dialektikus kapcsolatot, amely a | gazdasági feladatok megoldása és a gondolkodás, a szocialista erkölcsi normák, egyszóval a termelés és eszmei-politikai nevelőmunka között fennáll. Meg egyszer ragismeteljük, hogy gazdasági feladataink roeg­­oldásához feltétlenül szükség van szocialista közfelfogás, közgon­f dollcodás további formálására. A cselekvési egységnek is előfeltétele az eszmei, értelmezési egység. Ezért:- a népgazdasági egyensúly helyzetének javitása, ’ " a termékszerkezet váltása, az intenziv-szelektiv fejlesztés,- az üzem, és munkaszervezés javitása, 5 - a jobb munkafegyelem, termelékenyebb, gazdaságosabb munka elérése, I ■I - ösztönzőbb bérezés alkalmazása,- a szocialista munkaverseny fejlesztése,- az életszinvonal politikai megértetése

Next

/
Thumbnails
Contents