Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1979-07-17

fölényre törekedni a másikkal szemben. Az egyeskonkrét világpolitikai kérdésekről folytatott megbeszélések nem voltak könnyűek, több probléma kapcsán alap­vető különbség volt az álláspontokban. Carter elnök kifejtette jp azt az ismert amerikai álláspontot, miszerint az Afrikában, Ázsiában és latin-Amerikában zajló fegyveres megmozdulások a Szovjetunió, valamint Kuba és Vietnám közvetlen katonai beavat­kozásának tulajdoníthatók és követelte ennek beszüntetését. fi Brezsnyev elvtárs visszautasította a népi forradalmak ilyen minősítését és hangsúlyozta, hogy olyan objektív folyamatok­ról van szó amelyekben a döntő tényezői az érintett országok belső viszonyai jelentik. Aláhúzta azt is, hogy Kuba minden \ esetben a törvényes és független kormányok kérésére nyújtott támogatást a külső agresszió visszaveréséhez. ; 4fiHI • # mm ■ mi f I A szov3e‘t küldöttség vezetője bírálta az Egyesült Államoknak a közel-keleti kérdésben folytatott politikáját. . _ 1 tefsg:' Rámutatott arra, hogy a válság igazságos, tartós politikai meg­­oldását akadályozza az amerikai közvetítéssel létrehozott egyip­­tomi-izraeli különállói# Az amerikai elnök kitartott jelenlegi jS |J|'! politikai irányvonaluk mellett, ami azt jelzi, hogy hosszú és . || bonyolult küzdelemre kell számítani a közel-keleti válság ren­­dezeseben. WÍm m-HHI B i •, Brezsnyev elvtars felhívta Carter figyelmét azokra a : veszélyekre, amelyeket az Egyesült Államok Kínához való közele­■

Next

/
Thumbnails
Contents