Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1977-09-22
A társadalom fejlődésének törvényei objektivek. Ezen törvények azokat felismerve, - végrehajtása személyeken keresztül öltenek testet. Elszaporodtak az alkalmazkodó tipusok, ós ezeknek a befolyása néhol még növekedőben is vannak. Előfordul, hogy konstruktív, politikailag rendben lévő, szakmailag hozzáértő vezetőtől szenved a környezete. Elszaporodtak azoknak a száma, akik kihasználva az utóbbi évek lehetőségeit meggazdagodtak. Következtésen érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a végzett.munka legyen a mérvadó. Ezzel kapcsolatban mondott pld-t. Érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy mindenki munkája, képességei szerint részesüljön a javakból.Ebben a pártszervezetek is sokat tudnak segíteni. Összefügg a tekintáy elve ós a demokratizmus. Enélkül állam nem létezik, de a kettőnek együtt kell hatni. A tekintély elv érvónyesitésére szükség van, de a végzett munka alapján. Bizonyos határon túl ütközik a rendszer érdekeivel, ettől azonban az adott kollektíva tud védekezni. - Nyíltság kérdése a káderek megítélésében;^ez általában vonatkozik a kádermunkára, de a minősítésekre is. Tapsztalata az, hogy általában a minősítések Inem azt tükrözik, ami az illető karakterébe bele-tartozik. Legtöbbször minden jót elmondanak a minősítettről, de az embernek nemcsak jó tulajdonságai vannak. Meg kell őszintén mondani, hogy a jó mellett milyen rossz is van. A párttagokkal szemben mindenképpen magasabb követelményt kell támasztani. El lehet mondani azt is, hogy vannak elvtársak akik a munkában, a fejlődésben megálltak. Előfordul, hogy ezt le is irják, de általában^nem kellő bátorsággal fogalmazzák ezt a tényt meg. Megfelelő módon, humánusan ezeket a kérdéseket le lehet rendezni, sőt az érintettnek is jót tesznek vele. Összefoglalás: Kékedi György: ügy véli, hogy az elhangzott hozzászólásokra reagálni nem kell, a hozzászólások kiegészítették a jelentést, másrészt bizonyos kérdésekre felhívták a figyelmet. Megköszönte Biszku et. hozzászólását amely összefügg a napirenddel, de túl is mutat a témán. Javasolja a PB. fogadja el a jelentést, állapítsa meg, hogy a KB. határozatának végrehajtásában eredményes lépések történtek, de az is világosan kiderül, hogy nem egy folyamat lezárásának a tapasztalatait összegezték, hanem a folyamat ^elkezdésének az összegezése a feladatok meghatározása céljából. - Ezt a témát a Budapesti Pártbizottság a közeljövőben tárgyalni fogja. Célszerű a budapesti tapasztalatok összegezésének a figyelembevétele, és azzal kiegészítve jutassák el az alapszervezetekhez az elemzést. II U” 1 XV 7 A Pártbizottság: Az MSZMP. KB. 1973. nov. 28.-i - "a párt káderpolitikája, a káder- és személyzeti munka helyzetéről szóló " - határozata végrehajtásának kerületi tapasztalatairól készült előterjesztést elfogadta.- 5 - S'