Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1977-09-22

I A Kerületi PVB a jelentést fogadja el és az abban foglal­tak alapján állapítsa meg, hogy az MSZMP KB 1973. novem­ber 28-i határozatának megjelenésétől napjainkig eltelt közel négy év alatt a káderpolitika érvényesülésével kap­­aqnav csolatos pártmunka módszere és stilusa kerületünkben —az azt megelőző időszakhoz viszonyítva — nagy mértékben fejlődött. A határozatból adódó feladatok helyes értelme­zéséhez és végrehajtásához egyrészt pártszervezeteink, másrészt a határozatból kiinduló állami rendelkezések a gazdasági vezetők részére olyan segítséget adnak, amelyek birtokában az eredményes munka feltételei biztosítottak. 0} A kádermunka végzésében olyan feszülségek, amelyek az e­gészséges fejlődést akadályoznák nem tapasztalhatók. A felső pártszervek határozata és az arra épülő Kerületi PB határozat továbbra is jó alapul szolgál az időszerű feladatok megoldásához, ezért nem szükséges uj határoza­tot hozni. A jelentésben feltárt tendenciák figyelembevé­telével azonban, a határozatokban foglaltak hatékonyabb megvalósitása érdekében a következők fokozottabb szem e­­lőtt tartására javasoljuk felhivni a kerületi pártszer­vek figyelmét:- a pártirányitó munka rendszerességének ill. folyamatos­ságának biztosítására, a káderanyagok rendezettségének, tartalmi színvonalának növelésére,- a káderhatáskörök és véleményezési jogkörök következe­tes érvényesítésére, a dolgozók széles körének vélemé-0^ nyére- és a KB útmutatójában meghatározott kérdésekben testületi állásfoglalásra támaszkodó döntésekre;- a káderek stabilizálására, a képzés és továbbképzés, va­lamint a kádercserék tervszerű, megalapozott végrehaj­■' jm&Bm tására; kellő figyelemmel a megoldandó feladatokra^a ká­derek személyes törekvéseivel egybeeső fejlődésére,- a hármas követelmény egységes egészként-,a helyi adott­ságokat ill. követelményeket figyelembevevő következe­tes alkalmazására,* - a munkások, a nők és a fiatalok még fokozottabb mérté­kű funkcióba állítására és az eddiginél hatékonyabb, folyamatos segítésére,- a káder és személyzeti munka terén a problémák kibon­takozását, elmélyülését megakadályozó, a hatásköri jo­got gyakorló szervek által időben történő-, határozott intézkedések meghozatalára. í j ------------——------- .J": v ■'W' lif te X I te ' . ü i -

Next

/
Thumbnails
Contents