Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1975-12-16

j~ ’ ’ j Az utak korszerűsítésénél fokozottabban kell töreked- j nünk a kisebb meghibásodások javitására, a baleset­ig veszélyes burkolatok gyors rendbehozására.-A lakéházépitkezések ütemét meg kell gyorsítani. Szükséges, hogy az OTP beruházások megvalósuljanak, illetve a SZÖVTERV is erősebben bekapcsolódjon a ke­rületi telkek beépítésébe. Ahol arra alkalmas terület adódik parkolóhelyeket kell | létesíteni.-Nagyobb segítséget kell adni a lakáskialakitásokhoz támogatni kell a lakáskorszerüsitési és átalakítási törekvéseket, csökkenteni kell az üzletlakások számát. j A vállalatok szervezzenek minél több munkás- és KISZ - lakásakciét. Továbbra is a lakásoknak legalább 7o %-át fizikai dolgozók és a termelést közvetlenül irányítók kapják, a fiatal házasok aránya érje el a 4ö %-ot, A három vagy többgyermekes'családok lakásgondjait fokozatosan meg kell szüntetni. TM .-Növelni kell az IKV szolgáltatások, színvonalát,szorgal­mazni kell az V.ötéves tervben a lakéházjavitási keret í növelését. A lakáskarbantartást’-ós felújítást kell előtérbe helyezni a teljes felújítással szemben. A keretek gazdaságosabb,előkészitettebb felhasználása szükséges,s meg kell oldani a lakosság ügyeinek szer­­| vezettebb és gyorsabb intézését. |||e-A kerület tisztasága és csinosítása érdekében folytatni kell a köztisztasági akciókat. 9: . nH; mt • 1046/1975. B mii JX |J 1

Next

/
Thumbnails
Contents