Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1973-07-17
r A KB Tudománypolitikai Iráryelveinek jobban érvényt kell szerezni a tömegkommunikációban is, és a külföldre történő utazások esetében is. /" Csak az menjen külföldre, akit mi akarunk, és ne osak az, akit hivnak."/ A pártszervezetnek és az intézetvezetésnek változatlanul feladata a Tudománypolitikai Irányelvek megvalósítására vonatkozó /intézeti/ intézkedési tervek realizálása, a munka- és tervfegyelem megszilárdítása, a tudományos munka hatékonyabb ellenőrzésének megvalósitása. Műhelyvitákon, intézeti fórumokon, és szakterületükön mindenütt szóban vagy Írásban nyíltan, Időben ég folyamatosan lépjenek fel az esetleg jelentkező helytelen nézetekkel szemben. A társadalomtudományok marxista művelőinek kötelessége - a valóság feltárása mellett - résztvenni az emberek nevelésében, a tudatformálásában, és ugyanakkor a helytelen, burzsuá és különböző antimarxista nézetek elleni haroban és ezt nem felesleges ta körükben hangsúlyozni,- A fentiek mellett szükséges, hogy a közvéleményt - ahol erre egyáltalán szükség van - tárgyilagosan tájékoztassuk arról, hogy csupán néhány antimarxista nezetet valló kutatóról van szó - és miután a társadalmi kutatók döntő többsége a velük szemben támasztott követelményeknek megfelelően igyekszik munkáját végezni - igazságtalanság lenne, ha elmarasztalásukat ezekre a társadalomkutatókra is általánosítanánk.- A PVB a jövőben is a társadalmi tudományi területeken végzendő munkája fő feladatának az MSZMP Budapesti Végrehajtóbizottságának 1972 évi MA Tudománypolitikai Irányelvek I. kerUleti tapasztalatáról és feladatairól1' szóló határozata helyi végrehajtását tekinti./ • . Budapest, 1973. julius 5. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ta I.kerületi Végrehajtóbizottság" ■mBmsgm "ff ff ■' raF. mmmm0 . | fflKw W: ifflm' ■ sm . I ijWpij “ . • ‘ •* 0 .fi 0. • jaa» ! : 0 ' i ■ / ; — ] — —— --------------------------------------------------------------------------