Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1972-01-09
r—ma 0 — ■ f 1 * lehet, egyre egyöntetűbbé vált ez a széles körű vélemény, miszerint e kérdés kampányjellegének feltétlen elkerülése szükségessé teszi a feladatok minden azintü összehangolt megfogalmazását és ütemes végrehajtását. I ■ Mí • A minisztertanácsi határozatot követően a miniszteri utasítások ás a vállalati kijelölések mém a .jövő feladatai, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy a vállalati tevékenység jellegének megfelelő szakmailag helyes törekvések, célkitűzések, illetve a IV. ötéves terv fejezeteibe beilleaztta hető ilyen irányú tervek készülhessenek. Ezt követően lehet csupán az 1972. évre, illetve az IV. ötéves terv további éveire vonatkozó feladatok helyességét lemérni, illetve megvalósításuk érdekében politikai eszközökkel is alátámasztható tevékenységet elvárni. Z,Szocialista munkaversenvmoz/ alom A szocialista munkaversenymozgalom 1968-tél jelentős eredményeket ért el. A versenymozgalom fő formája ebben az időszakban a szocialista brigádmozgalom volt, amely leginkább megfelel a vállafi latok és a dolgozók közös szándékainak. A brigádmozgalom fejlődése során általános az a tapasztalat, hogy ha számszerüségükben nem is, de tevékenységük minőségi változások sorozatán megy keresztül. Elterjedőben volt abban az időszakban a szocialista üzemrész címért folyó verseny is, amely a brigádmozgalom célkitűzésein túlmenően szélesebb körben tudta bevonni a dolgozókat a munkaverseny— mozgalomba. A munkaversenymozgalom ebben az időszakban azért ia emelkedett jelentőségében, mert a korábbi időszakokkal szemben elsősorban olyan célok megvalósítását tűzte ki feladatul, amelyek egybeestek a vállalat össztevékenységének előmozdításával, a vállalati eredmények fokozásával. A vállalatok a versenymozgalom szervezése és irányítása során igyekeztek megszabadulni annak formális elemeitől és már a feladatok meghatározása is lényegretöröbb éa a résztvevők igényeit is jobban kielégítőbb feltételekben jelent meg. Több oldalról tapasztaltuk a vorseny kellő nyilvánosságának hiányát, 11 ff jr i Ír j — — ti _ ^ ti-v"