Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1972-07-26
1 ... • A felszabadulástól az ötvenes évek közepéig folytatott helyreállítások és felújítások, az adott utcaképet ugyan javították, de az utcák szerkezetében, a beépítés jellegében változásokat még nem eredményeztek. Ebben az időszakban épült fel pl. az MTI székháza is, amelynek külső megjelenése városképi szempontból ma már komoly gondokat okoz®. A Fővárosi Tanács első izben 1961-ben fogadott el városrendezési tervet, mely elsősorban az üres telkek beépítéséhez nyújtott támpontot. A ma érvényben lévő városrendezési terv ezen már több tekintetben is túlmutat, részletes elemzések, műszaki ós gazdasági adottságok vizsgálata alapján határozza meg a főváros távlati fejlesztésének fő koncepcióit. Ez a városrendezési terv kerületünkre vonatkozóan is egyértelműen meghatározza a szanálandó és megmaradó épületeket, a tilalmi területeket, a beépítéssel kapcsolatos követelményeket stb. ta 1. A vári lakónegyed- és a Budavári Palota t . •. ■ A vári lakónegyed történeti, műemléki és idegenforgalmi szempont— ból országos jelentőségű. Bár még több épitési feladat /foghijak beépítése, a Kapisztrán tér déli oldalának lezárása, az Állami Nyofnda rekonstrukciója stb./ vár megkezdésre és befejezésre, a vári lakónegyed ma már a helyreállított városképet nyújtja. Zavaróan hatnak a városképre a beépítetlen telkek, amelyek szerencsére ma már nem nagy számban találhatók meg. Igen exponált helyen, a Mátyás templom szomszédságában van a Hess András tér 1-2. sz® telek. Ide tervezik - a jezsuita és domonkos romok részbeni felhasználásával ~ a vári Hilton szállót. A szálló kiviteli tervei állítólag mér elkészültek és a kivitelezést 1977- 78-ra tervezik befejezni, i- ;ljÉ|ap . ’ . , -A Mátyás templommal szemben lévő Szentháromság tér 7-8. sz. telek ta beépítése évek óta^vajudik. Korábban lakóházat, jelenlegi információink szerint közintézményt /szállodát/ terveznek a telekre építeni. Minthogy kiviteli tervek még nincsenek, a beépítés időpontja bizonytalan. . A Fortuna u. 18. és az Úri u. 26-28. sz. üres telkekre tanácsi lakóházak épülnek. Az előbbi kivitelezése már folyamatban van, az utóbbi kezdését ez év végére jelzik. A_Kapisztrán tér déli oldalénak lezárása városképi szempontból mindenképpen indokolt. A záróépületre vonatkozóan az elmúlt évtizedben több tanulmányterv készült., sajnos egyik sem jutott el a megvalósításig. A jelenlegi tervek szerint a tér déli oldalát az MTA irodaháza zárja majd le. Az építkezés befejezése után válik lehetővé a középkori Mária-Magdolna templom maradványait bemutató rönkért végleges kialakítása. 952/1972. ( /L Í * v —.............. m ■■■■■........................ _——_------------------------------------------------------------------------------------- -i ’ 7 ; i