Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1972-07-26
f kérték a lakók segítségét. A lakók sok helyen ezeket a ládákat beszedték, ami bizonyítja, hogy a szemlélet kérdésével még sok probléma van« A lakosság segítsége nélkül ez a szép kezdeményezés nem sok eredménnyel járt.- Pest-Buda egyesítésének centenáriumára kezdeményezték azt a helyes mozgalmat, hogy a Vállalatok patronálják a kerület iskoláit. A megbeszélésen a Vállalatok vezetői és pártszervezetének titkárai vállalták a feladatokat. Ennek kapcsán reméljük, hogy az 1972/73-as tanévet minden kerületi iskolában tiszta tanteremmel kezdhetik*Erre nem*lehet berendezkedni, de a jövőben is számítanak a kerület vállalatainak, intézményeinek anyagi támogatására a nagyobb feladatok megoldásában. A társadalmi munka vállalásban és végzésében nagyobb mértékben számítanak az ifjúságra.- A kerületben jelentős számban található OTP és magántulajdonú épületek. Ezeket általában jobban karbantartják? mint az állami házakat, és a jó karbantartásra a jövőben is fel ^ kell hivni a figyelmüket.- A kerület intézményeiről néhány szét: Kerületünk intézményei közül egy-kettő igen elhanyagolt állapotban van, /koszosak az ablakok, hullik a vakolat, stb./. Alapvető követelmény, hogy ki-ki a saját portáját tartsa rendbe. Dicsérendő a KGMTI, mert az épülete előtt nagyon szép, rendezett virágoskerteket alakított ki. - Az Állami Nyomdát is meg lehetne tisztítani, mert koszossógával tűnik ki a Várbői. Csúnya, városképet rontó épület az MTI,- melynek faláról hullik a vakolat - és az ÁÉTV. épülete is.- A kerület intézményei, vállalatai 1,6 mill. Ft, társadalmi munkát vállaltak jelenleg a kerület iskoláiban. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy a tanulóifjúságnak is többet kell tennie környezete szépítéséért, ne mindent kintről, illetve a felső szervektől várjanak*- A kerület tisztaságával is komoly problémák vannak. Különösen vonatkozik ez a Vár területére, a Mátyás templom környékére. A közelmúltban megtartott kerületi ellenőrzés során ta több figyelmeztetést, valamint adminisztratív intézkedést tettek folyamatba az egyes intézmények ellen, mert környezetük elhanyagolt, piszkos volt, yflffe /fi- Igen helytelen az a gyakorlat, hogy a Magyar Hirdető Vállalat a lakóházak falára ragasztja a plakátokat, amit igen nehéz onnan eltávolítani. Sok helyen viszont letépik, vagy lóg a házak falán, ez a látvány igen csúfítja a városképet. Javasolták a Magyar Hirdető vállalatnak, hogy hirdetményeik elhelyezése céljából állítsanak fel táblákat, ill. hirdetőoszlopokat és ne a lakóházak falót csúfítsák.- Az autók számának növekedésével egyre nagyobb gondot fog jelenteni a parkírozás. Már most is igen gyakori látvány, hogy az autók féli& a járdán állnak. A nagyobb probléma ott vanf-/raint pl. az Attila utón/ hogy a szépen füvesített, virágosxtott területre is behajtanak, és parkíroznak az autókkal. Ilyen esetben a rendőri szerveknek szigorúbb büntetést kell alkalmazniok,- Az üres telkekkel kapcsolatban is sok probléma vetődik fel. A kerületi Tanács nagy gonddal igyekszik rendbehozatni ! te jt. ——-------------------------------------------„ rttata ' ' ' ' i "7 "ti/v-"' ' ' ' "■ ' ' . i '''...............- 4 -