Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1970-05-05
érzékeltetni. Az anyag őszinte, nem szópit. Azon lehet vitatkozni, hogy egyik-ipásik jelenséget hogyan kell minősíteni, nevezni. Fontos az elvek helyi, g^akorlati felfogását egységesen kialakítani, aminek érvényrejuttatáaáért harcolni kell. - A Párton belüli demokrácia meghatározója az épülő szocializmus egész közéletének demokráciája. -Az esetleges kifejezésben módosításokat meg lehet fontolni, de az egész anyagot elfogadásra javasolja. -Kovács et. Természetesnek tartja, hogy a vita ezen a fórumon Kirobbant. Nincs olyan anyag, amelyhez észrevételt ne lehetne tenni. -Ismerteti a javaslatot, amit a VB a pártdemokráoia továbbfejlesztése érdekében q felsőbb pártazervek felé tett. A javaslatok többsége főleg-a Párton belüli választási rendszer továbbfejlesztésére vonatkozott. így AJ i többek között: nem az ala_szervi, hanem felsőbb, nevezetesen a kerUleti, budapesti küldöttértekezletek^ választási rendszerét célozta tökéletesíteni. Ennek érdekében olyan javaslatok hangzottak el, hogy a küldöttek az adott szintű pártértekeziet referátumait /Írásbeli/ a küldő pártszerv kommunistáival előzetesen vitassák meg éa ennek alapján képviseljék a helyi kommunista kollektíva álláspontját, véleményét. Továbté, hogy a felsőbb pártazervekbe jelölt elvtáraak jelölése szélesebbkörü véleménykutatáson alapuljon, esetleg több alternatíva biztosításán keresztül. Az egyes jelöltek jelölését előzze meg a azéleaebbkörü véleménykutatás az alsóbb szintű kommunista kollektíva körében. Kerületi vonatkozásban pl. célszerű - javasolták - a beszámolóban foglaltak előzetes alapos vitája a küldő szerv kommunistái körében, stb. Ilyen éa ehhez hasonló ^ javaslatok hangzottak el, melyeket azért nem hoztak a [ : * PB elé, miután már a KB választási útmutatója, ill. az azzal kapcsolatos feladatok meghatározása megtörtént éa ebből a Párt felsőbb szervei nyilvánvalóan érvényesítették azokat a javaslatokat, amelyeket észszerűnek tartottak. - jLaiy ÍC« isi. u7 irt-í Maga sem 4rlL,eg;yet a Párton belüli véleménynyilvánítás, témáVal^mlvel ézzei á Paft Pol,Bizottsága külön ia r foglalkozott, mert a Párt életében voltak olyan jelen-^ ségek, hogy egyesek a Párt szervezeti életére vonatkozó szabályokat tévesen értelmezték, helytelen gyakorlatot folytattak. -Egyébként egyetért Kada et-aal éa néhány felszólaló^ elvtáraaal, de ugyanakkor megköszöni Matejkáné et-nőnek azokat a megjegyzéseket, amelyek az anyag egyik-másik megfogalmazásának pontatlanságával foglalkoztak és közli, hogy azokat pontosítani fogják. ' Balázs et. A második napirendi pontot elfogadásra javasolja, melyet' a 'tagság egy tartózkodás mellett - ellenszavazat nélkül - elfogad. ' 'III í m. . . 1 ■:a ■! ' * ' - Rfc ; I - -~W$\ ! /'b t - c......... ... .. * ; t \ : ' 1 - i i