Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1964-03-24
■"'i. "^S í’As^^^BBfiBfltesSfeÉSi^tóStóí^SMR^pjfelliíE&^^ííSf^^:-*!^ T ‘ ' ' ; . . ' / Tehát a fő ut továbbra is az, hogy a fejekben tegyünk rendet. De, aki a szervezkedés, a frakoiózás útjára lép, az ellen a legszigorúbban, ha kell a törvény erejével is fellépünk. Jelenlegi helyzetben más ut nem járható.Annak a párttagnak, aki a párt határozatával, vagy annak valamely tételével nem ért egyet, joga van megírni véleményét felsőbb pártszervekhez, , de ninos joga nem pártszervek előtt határozatok ellen agitálni, azzal ellentétes nézeteit propagálni és a határozatot magára nem kötelezőnek tartani, vagy éppen szervezkedni a határozat ellen. Ilyen esetben liberalizmus nélkül fellépünk a pártfegyelmet sérőő ellen. De^jijra aláhúzzuk, hogy a fő feladat nem ez, hanem az eszmei, politikai nevelőmunka fokozása, a párttagság eszmei- politikai színvonalának emelése.- Mindezekről azért szólunk, mert számolni kell O azzal, hogy a hazánkban lévő kinai, albán szervek tevékenysége megélénkült, megpróbálják megtalálni a nekik megfelelő embereket, megpróbálnak szervezkedni, megpróbálják kihasználni az elégedetlenkedőket, vagy bizonyos kérdésekben egyet nem értőket. Erre már van néhány konkrét példa, és ha ezek primitív kezdeményezések is, mégis fel kell rájuk figyelni. Ál ■ ‘ ■ ■ - / ■ .