Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1963-07-25

FT: „te I I ■ ■ "T f • 82 -gát, azzal megismerkedtek, kőiben készültek saját programjuk kiadására, s lőtték Jól, hogy a nyilatkozat számos tétele itkőzlk a « készUié :*ogramJuk számos tjeiével, ezt a ,y%. | latkozatot is elfogadni éa a készüli programit is, sz nem megy. n amikor puairdlték lsr-n tavaszén programtervezetüket és elfogad­ták, okkor vélt világossá az igazi oka annak, amiért Sk a moszkvai tauúaakozéson nem vettek részt. Akkor programjukat rn8g k9U9U btrélni. vág is bírálták. Hibájukat el kellett 1- télnl. ke ml, sem akkor, sem most, nem tudtuk és nem tudjuk „ I elfogadni azt a nézetet, hogy az a Jugoszlávia, amely 1957 no­vemberében még s/olalista ország, ve la mentiünk dltal elismerve, az 1988 tavaszán mér visszavedlett volna kapitalista országgá, | . csupán azért, msrt sgy hibás pártprogramot fogadtak si. *.***«. lésünk szorint ez egy szubjektív vélemény. amely az objektív ténye- nek nem felel meg, mert közben Jugoszlávia gazdasági rend­­p erében, államrendjében semmiféle Üreges változás nem követ-I kezott be. Tehát nekünk Jugoszláviával szemben, a Jugoszláv ve­zetőkkel szemben, vitáinkat ~mint egy ezoei.íista o„,zág veze­■yé | t',m ”14 Vltát *U ‘‘M-W-ank és úgy folytatnunk, hogy Jugoszláviát közelítsük a szocialista országokhoz és nem ugy, hogy távolítsuk el. odutaszit#uk az imperialistákhoz. “agában Jugoszláviában vannak nagyon komoly nehéz­ségei, hibái „ szocialista építésnek. Az utóbbi időben mutatkoz­nak egészséges tendenciák, amelyek a ezoelalista építés hibáinak kiküszöbölésére irányulnak, és annál inkább hisszük azt. hogy Jugoszlávia nemesak, hogy szocialista ország, „o meg is marad' annak. Sikereket fog elérni a szocialista építésben, a hibák felszámolásával és a kínai elvtársak is rá fognak köszörülni ŐZ l flOrná— iiiiiiu. . eW—wi 'hl. ................. „III III Hl Ml II ■ II mm IZ1..I 1 IM I 1 1 * i • í ■ \ ' ;! I

Next

/
Thumbnails
Contents