Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.6.a/3)
1957-08-16
M ! Szedő Antal:/Országo s Levéltár/. Véleménye szerint az elmúlt oktatási raunkunknak legnagyobb hiányossága az volt, hogy nem tudta megszerettetni a párttagokkal és pártönkivüliekkel az oktatást. De azért az MDF. pártoktatásában nem minden volt hibás. Ha a propagandisták jól látják a lényeget, legyen akármilyen rósz felülről való irányítás, a propagandisták jól fogjuk a dolgokat magyarázni. A szervezésnél is voltak hiányosságok, mert sokszor mire a szemináriumra került a sor kétszer is meg lettek változtatva a kérdések. Nagyon fontos, hogy a propagandista szeminárium előadói képzett elvtársak legyenek, mert ez is sokat számit. Az oktatás szervezése igen nehéz dolog, el tudja képzelni hogy máshol is lesz olyan -jelenség mint náluk. Pl. Augusztus 2o-i ünnepély előadásfára nem volt hajlandó egy pártonklvüli sem vállalkozni, nyilván mert félt, hogy ezzel valamiféle állásfoglalást £sabéfc fog nyilvánítani a Kádár kormány mellett. Biztos lesznek pixtonki süliek máshol is, akik ezért nem fognác pír toktatásban r észtvenni, mert azt hiszik, ezzel áll ást foglalnak a Kádár kormány mellett. i .Csabai Pálné: Elmondja, hogy vannak alapszervek, hol a pártoktatás előké.O szitásé megfelelően folyik, de a legtöbb alapézervezetnél nem ez a / jellemző. . ‘ Véleménye az, hogy az önállóság kérdésében politikai felvilágosito munka nem folyikj s vezetőségi ülésen sem tárgyalták meg az oktatás kérdését, milyen oktatási formák lesznek és mivel fognak foglalkozni ezek a'tanfolyamok. Az ÁG-TI. felé felhozott példa megrovás és bírálat akar lenni, mert nyilvánvaló, hogy kényelmesebb dolog a párttagot meggyőzni arról, hogy képzettségének megfelelő formát válasszon és a nehezebb dolog meggyőzni arról, köp^t, illetve olyan politikai munkát végezni, hogy egyáltalán r észtve gyen oktatásban. Véleménye szerint nem helyes, hogy az. időszerű politikai kérdések tanfolyamának vezetésével xasixaiacgx megbízott elvtársak legtöbbje uj propagandista. Nem becsüli le az uj propagandistákat, de ez az a tanfolyam, amelyet a legképzettebb elvtársaknak kell vezetniük. Véleménye szerint az alapszervek nem foglalkoztak eléggé azzal sem, : hogy a pártonkivülieket megfelelő szánban bevonják az oktatásba. .....................................: az elvtárs felveti azt a gondolatot, hogy az eddigi pártoktatásnál és egyetemi politikai oktatásnál sem vettük figyelembe az embereknél-, hogy a párttagság 3 részre tagozódik: egyik akinek meggyőződése a materialista világnézet, a másik része antifasiszta, vagy ellenforradalomtól való félelem miatt lépett a pártba, vagy az'ellenforradalom elleni küzdelem gondolata vitt a pártba és aki a szocialista rendszer híve, s a harmadik aki karierének biztosítása érdekében lépett be. A párttagságnak ezt a tagozódását figyelembe kell venni és az embereknek, a párttagságnak a marxista világnézetet kell elsősorban kialakítani. Ezért a jövő évi oktatásnál inkább a világnézet kialakítására kell törekedni, mint a nemzetközi kérdések magyar ázására, mert erről általában tájékozódnak az emberek az újságokból. Róka Gyula: Javasolja, mivel eddig sok probléma volt a kisebb alapszerveknél a különböző képzettségű elvtársak oktatási formáinak megszervezése, hogy szakaix ezeknek a kisebb alapszerveknek kerületi rendezésben központilag tartsák meg a- szemináriumot. Ó iliiteÓ/ . \ - S. . '■ ffe- ‘ r \ , '' > Ipó"-' ' 5 i ) . '______________________„______;_______*____*__________. ___'_'_______1__________:_______-s_ < ’ ó: , / . \ <■;/ . ' ' V_ f , -á x ■/ ’ ■ \ r , i i , -4- -