Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1989-09-16

két, és ezt az érdekkifejezést a|társadalom elfogadja. A több­pártrendszerre vonatkozó döntést tehát nem az MSZMP, hanem a társadalom jogosult meghozni. Ebben az értelemben a többpárt­rendszer az MSZMP számára adottság. Ezt a körülményt az ala­kuló jogállamiság keretei között alkotmányosan is ki kell fejez­ni. Jogilag is garantálni kell, hogy egyetlen politikai párt vagy osoportosulás sem tör erőszakosan kizárólagos hatalomra, illet­ve nerri teremt olyan helyzetet, amely a közhatalom igénybevételé vei zárná el a pártok versengésének útját. A pártok a politikai rendszer autonóm szerveződései. Ez azt is jelenti, hogy az MSZMP ennek tiszteletben tartásával keresi azon pártok szövetségét, amelyek érdekeltek a társadalmi felemelkedés megvalósításában, akcióegységre lép azokkal a politikai törekvésekkel, amelyek az MSZMP célkitűzéseivel összeegyeztethetők. Az MSZMP a pártkapeso­­p fi latok apfinak -a—'ki az±m*gégüU'~Pü 1 TtTgádrAsdb■> a kizárólagosságra I •'' ' való törekvés feladását és a koalícióra való hajlandóságot tart­ja. ezért hangsőlyozottan elutasít minden türelmetlenséget mu­tató politikai eljárást és fellép minden olyan politikai irány­zat ellen, amely az indulatokra támaszkodik. Az MSZMP-nek a többi párthoz való viszonyában ki­emelkedő szerepet játszik a választási küzdelem. Az MSZMP rugal­mas. választási taktikát követ, amelyben a stratégiai célokat nem áldozza fel taktikai előnyökért. Szorgalmazza az esélyegyenlő­séget a választási küzdelem során. Választási programjával tö-'fai’.ijii'. ■' rekszik tömegkapcsolatainak szélesítésére. Ennek érdekében azon­"fa ff fi!" ban szükséges a váJf&sztások intézményi és technikai feltételei­i.-üpí'W:,.; : '■ • ‘ gé" nek haladéktalan megteremtése. iSV íSIÉlafR ■ 1 "ú/ájafflfeaví faffti: IV. Milyen párt legyen az MSZMP? ijmBl iÉMa;úgy;!0|^^M|jQgy az MSZMP egy olyan politikai szervezet, I ^ amely be <5 politikai ^irányzat egyesül. Ezek az ^ ^

Next

/
Thumbnails
Contents