Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1985-02-26

a hozzászólók száma. Majd a következő időt - és a további­akat is végig - élénk, időnként szenvedélyes vita jelle­mezte. Az irányelv vitákon /pártcsoport, taggyűlés/ tükrö­ződtek az öt év során - a nemzetközi helyzet; a gazdasági, társadalmi, politikai, ideológiai élet területén egyaránt - felhalmozódott feszültségek és a januári áremeléseket kö­" : i .' X vetően egyértelműen érződött, hogy az emberek tűrőképessége csökkent. Ugy véljük, ezt a kialakult helyzetet - a jogos háborgásokat, szélsőséges véleményeket, a kialakult indu­latokat - sokféleképpen lehet és kell értelmezni, azonban e vélemények figyelembevétele nem mellőzhető a gazdasági, ^ , HjPKK* ! politikai célok és arányok megválasztásakor. B| K A taggyűlési állásfoglalások a vitákból leszűrt, konkrét reális megállapitásokat tartalmaztak, ezekben az egyes rétegeket jellemzően foglalkoztató kérdések fogalmazódtak meg. A párttagság mindenütt ugy foglalt állást, hogy a párt politikájával, annak célkitűzéseivel egyetért, végrehajtásá­ban támogatja. Ugyanakkor hangot adtak negativ tapasztala­­taiknak és jobbitó szándékú javaslataiknak is. Az általá­­nositható véleményeket az "Állásfoglalásban" rögzítettük. wm §§ :'x Tjpjp ^£TTr + VÓt»8pcí + iro+iinV -föl—PR PUUftk tl~l Vábbj javasoljuk: A Központi Bizottság vizsgá]jjjijf£liilr-a^ nagyságát. Sok párttagunk a^jtagdiáXiS^zegét túlzottan nagy­nak tartja. 3 utáni tagdijak méltányos magáaaaSiíaaát. : O K\J- vAfjV-j 'váiko^mL n tÍM- JJÍ-kJL {U*rdbtM~ <u!r*0i4Íejt Z, v-íláfo loihA.irtl'r; <ojL. 'JB^H Bi I mm, Wk i mM B la - • i -----------------------------------------------­­­j . ■ X" XXKXX ' *&*-------------I

Next

/
Thumbnails
Contents