Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1985-02-26

A XII. Kongresszus határozatát szem előtt tartva Pártbizottsá­gunk a politikai munka valamennyi tevékenységi formájának hom­­\ Xff. lokterébe állította az eszmei- ideológiai munkát, párttagjaink általános, de elsősorban politikai műveltségi színvonalának emelését, a szocialista tudat- és életmód terjesztését, fej­­loszt ését• Tapasztalatunk, hogy a pártszervezetek ideológiai munkájának tartalmára, hatásosságára, a párttagok eszmei- politikai álla­potára, valamint környezetük politikai arculatának alakulásá­ra - a politikai, elméleti képzettségtől és képzéstől függően - a sok kedvező és kedvezőtlen társadalmi jelenség ós folyamat mellett alapvetően a párt szervezetek össztevékenysége és a mun­kahely szakmai, gazdasági állapota hatott. A gyakorlati élet azt is bizonyította: az elmúlt öt év változásai által hozott újszerű problémák megoldásakor nem nélkülözhető, hogy az eddi­erkölcsi, politikai erőforrásokra, mint az emberi tisztánlátás tásában nagy felelősség hárul a párttagokra -és ezt a széles közvélemény is elsősorban a párttagoktól várja. Mindezek ismeretében nagy figyelmet szenteltünk annak, hogy a felmerült kérdések megválaszolása tárgyszerű érvelésre épül­jön, a társadalmi problémák széleskörű megértetését alapos el­méleti alátámasztással, rendszerszemléletű megközelítéssel se­gítsük elő. Arra törekedtünk, hogy megértessük és elfogad­tassuk a párttagok személyes, a pártközösségek kollektív fele­lősségét, hogy ösztönözzünk a vitákban kiérlelt állásfoglalás­ra, a tudatos, konfliktusokat is vállaló cselekvésre. A Pártbizottság ugy értékeli: ideológiai munkánk legfőbb ered-I ménye, hogy kerületünkben a társadalmi viszonyok fejlődésével, a gazdasági épitőmunkával.összefüggésben erősödött a tudományos világnézet, a közgondolkodásban nőtt a szocialista etikai igé­nyesség, s bár az elméleti válasz nélkül maradt kérdések miatt tapasztalható elbizonytalanodás, s érzékelhető a szocializmus­tól idegen eszmei áramlatok hatása is, a marxizmus- leninizmus hegemón szerepe érvényesült. A társadalmi konszenzus, a párt politikájának támogatásában kialakult népi, nemzeti, politikai egység, valamint az eszmei téren elért eredmények sem takarhatják el azonban - s ezzel a kerületi pártbizottság mindenkor számolt - hogy a társadalom világnézetileg nem egységes. fj ,_u ■ . ■ ....._..<—.................í •■>•*. .. . ......4.—V. - .. -­­­­­­­­H j^; 1 | I______________

Next

/
Thumbnails
Contents