Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1985-02-26

Ezzel összefüggésben pártbizottságunknak az a tapasztalata — s ez is munkánk értékeléséhez tartozik —, hogy tevékenységünk éppen azon a terü­leten bizonyult gyengébbnek a kívánatosnál, amely pedig a tudatformálás szempontjából alapvetően fontos: nevezetesen az eszmei, politikai viták vál­lalásában, a kezdeményezésben. Alapvetően fontosnak tartjuk, hogy a kerü­let kommunistái, a politizáló rétegek bátran, ha kell, szenvedélyes vitákban képviseljék a marxizmus-leninizmus álláspontját, pártunk politikáját. Nem elég megállapítani, hogy ebben a vonatkozásban a pártszervezetek­nek, a kommunistáknak önkritikusan kell felülvizsgálniuk gyakorlatukat: ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy az élet minden területén a jelenségekre gyorsan reagáló, következetes, bátor marxista kritikára, meggyőző érvanyag­ra van szükség. Szólni kell az ellenzék tevékenységéről, hatásáról is. Köztudott, hogy számuk elenyésző, ideológiai, politikai hatásuk szűk körben érvényesül. Párt­­bizottságunk ennek ismeretében, de gondolva arra, hogy a kerületben jelen­tős szellemi műhelyek vannak, fokozott figyelemmel kísérte az ellenzéki megnyilvánulásokat. A munkahelyeken elvétve ugyan, de találkoztunk ellen­zéki magatartással, illetve véleményekkel. Ez egyfelől a pártszervezetek mun­káját minősíti, másrészt azonban arra int, hogy a kerület közéletének minden eseményén, fórumán legyünk jelen és hallassuk hangunkat, gátat vetve az esetleges ideológiai, politikai zavarkeltésnek. Az agitációs és propagandamunka , '• V A beszámolási időszakban mind az agitációban, mind a propagandában arra törekedtünk, hogy tartalomban és módszerben egyaránt megfeleljünk a gyorsan változó igényeknek, választ adjunk a legfontosabb kérdésekre. A fő figyelem a helyi szakmai, gazdasági feladatok politikai alátámasz­tására és az országos törekvések magyarázására irányult. E munka során azt tapasztaltuk, hogy a széles körű érdeklődéssel együtt nem gyarapodott kel­lően a meggyőző érvrendszer. Nehezítette a helyzetet az, hogy a pártszerve­zetek egy része - elsősorban a gazdálkodási gondokkal küzdő vállalatoknál és szövetkezeteknél - nehezen találta meg a helyét. Pártbizottságunk arra törekedett, hogy az általunk szervezett előadások­kal pártszervezeteinket hozzásegítsük a napi kérdésekre adandó válasz meg­tegyük hosszabb távra szóló gazdasági, társadalom­­,^ ; _("ff "-■4 .• ’ ®:§'' -0’ ®>fa4§ 47/fi® ®yV®4 ®4ff®4-®' l.b§74 0 ff7 ffffl®:ff'- ®§0 0vv 'y0fi‘ v • . "'■ • 0 : ® ' ' ® ' 0Y " 0®

Next

/
Thumbnails
Contents