Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.6.a/1)
1985-02-26
e9VéTgazlaz9is!áhogyf a fegyverkezés fokozódásával, a gazdasági nehézségekkel szemben sokan nem érzékelik az egyéni cselekvés lehetőségét s egyesek hajlamosak a helyzetet kilátástalannak ítélni. Ezt igyekszik erősíteni az ellenséges propaganda is, amikor a tények, a jelenségek tendenciózus csoportosításával és kommentált bemutatásával a szocialista rendszer válságát igyekszik bizonyítani, belekapaszkodva azokba a gazdasági nehézségekbe, társadalmi problémákba, amelyek a szocialista országokban léteznek. A szocialista eszméinkkel ellentétes nézetek időközönkénti felerősödése 1 másrészt azzal függ össze, hogy miként ítélik meg az emberek társadalmunk állapotát, s benne saját egyéni helyzetüket. Nem csupán arról van szó, hogy a megsokasodott nehézségek és a lassúbb előrehaladás az egyes emberben § gyengítheti a szocializmus erejébe vetett hitet, hanem arról is, hogy az új helyzetben hozott intézkedések - elsősorban a gazdaság alkalmazkodó képességének fokozásával, az érdekeltség növelésével összefüggő lépéseink - némelyike olyan elméleti problémákat vetett fel, amelyek a kellő tisztázás I A pártbizottsáy tapasztalatai szerint a gazdasági körülmények változása — egyfelől pedig az egyéni vállalkozások szabadabb lehetőségei — miatt az eddiginél több ember rodult az individualista, egyéni haszonszerzésre törekvő életforma irányába. Ennek egyik velejárója a közélettől való tartózkodás, a közösségért érzett felelősség gyengülése, a politikai közömbösség feléledése. A téves nézetek, a közgondolkodásunktól idegen magatartásformák felerősödésében, illetve gyakoribbá válásában közrejátszottak ideológiai munkánk gyengeségei is. A pártbizottság megítélése szerint határozottabb fellépésre van szükség, az önzés, a jogtalan előnyszerzés, a közömbösség megnyilvánulásaival szemben. Ugyanakkor az agitációs és propagandamunkának több segítséget kell adnia ahhoz, hogy párttagságunk, közvéleményünk világosan lássa a gazdaság és a társadalmi viszonyok továbbfejlesztését célzó lépések értelmét, szükségességét, s ezeknek a társadalomra gyakorolt hatását. Az e kérdésekben helyenként tapasztalható bizonytalansághoz hozzá- X járul, hogy az agitáció nemegyszer utóvéd harcokra kényszerül. Nehezíti a rugalmas reagálást, a meggyőző érvelést, hogy az egyes intézkedéseket nem előzi meg a széleskörű ideológiai tisztázás. Ezért fordulhatott elő még a párttagok körében is bizonytalanság. Többen feltették például a kérdést, hogy a gazdaságban alkalmazott módszereink, az új kisvállalkozási formák nem jelentenek-e valamiféle maradandó torzulást szocialista elveinkben, értékrendszerünkben. S bár e kérdésre az elméleti választ megadtuk, úgy véljük, hogy ^ | hanem a nemzetek, köztük hazánk alapvető érdeke, a társadalmi haladás, az I ; ____