Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.6.a/1)
1985-02-26
111111111 WPS •r®", tej in. I ímBHBPBBhm I ® 1 ,w A XII. kongresszus határozatának és az 1980. évi küldöttértekezleten kiemelt feladatoknak megfelelően a kerületi gazdálkodó szervezetek fő célja a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához, a nemzetközi fizetőképesség megőrzéséhez való hozzájárulás volt. A termelés hatékonyságának növelésére való törekvés, a takarékos gazdálkodási szemlélet kibontakozása ebben % az időszakban kezdődött el. A gazdaságpolitikai munka minden szinten a célok megvalósításának helyi feladataira irányult, ezek végrehajtását segítette. Fokozott jelentőségűvé vált - és a napi munkában is ennek megfelelő hangsúlyt kapott - a feladatok megismertetésén és megértetésén túl azok egységes értelmezése és a végrehajtásra való mozgósítás. Ezt hivatottak segíteni a helyszíni vizsgálatok, tapasztalatgyűjtések és átadások, a gazdasági vezetőkkel, párttisztségviselőkkel folytatott beszélgetések, a különböző termelési és gazdaságpolitikai fórumok. A kerületi párttestületek - elsősorban a munkabizottságok és az apparátus révén - folyamatosan ellenőrizték, időközönként elemezték a gazdaságpolitikai határozatok végrehajtását, sha kellett érdekegyeztetési feladatot is elláttak. A pártszervezetek legfontosabb gazdaságpolitikai céljaikat az éves munkaprogramban jelölték meg. A felsőbb szintű párt- és állami döntéseket figyelembe vették, azzal összhangban szervezték tevékenységüket. Pártszervezeteink többsége egyre aktívabb szerepet tölt be a vállalati gazdaságpolitika alakulásában, a közép- és rövidtávú tervezésben, a belső szabályozások, a döntések megalapozásában. A helyi érdekegyeztetési folyamatokban megnőtt az alapszervezetek szerepe. A korábbinál nehezebb feladat elé állította a pártszervezeteket a népgazdasági, a vállalati és a csoportérdek összehangolása. Nem sikerült minden esetben megtalálni az elvi, politikai irányítás, a konkrétság és operativitás összhangját. A pártszervezetek nincsenek egyformán felkészülve a jelenlegi gazdasági helyzet által igényelt közgazdasági szemléletre, a folyamatok befolyásolására, az új jelenségek megértésére és megértetésére. A pártirányításnak minden szinten szerves része a végrehajtás ellenőrzése. Kritikusan meg kell állapítanunk, hogy a hatásosságot csökkenti az a 11 I