Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1980-02-23

ilM HH jjrafif- HR if lü^l HE IP? H fe w.'fi 1 re í: . # ffll ff ;: l i 22* 9H B irai w ■LM/M3B& v&StMk Különösen nagy szükség less arra most, amikor a politikánk fő irányának változatlanaága mellett sok változással is szá­molni kell* /Fáiddal egy termékszerkezet átalakítással, vagy munkaerő át­csoportosítással, vagy agy-agy üzem, intézmény belső átszervezésével kap­csolatos feladatok kapcsán./ Mindez többekben bizonytalanságot válthat ki. Ennek politikai hátterét csak megfelelő ldeolőgiai felkészültség, politi­kai naprakészség esetén tudjuk megfelelően, megnyugtatóan magyarázni. As eddigieknél sokkal nagyobb gondot kall for­dítani arra, hogy a párt minden tagja felkészülten képviselje, magyarázza környezetében a párt politikáját, és érveljen a döntések mellett. Minden pártszervezetnek latba kell vetni erejét és tömegbefolyásán keresztül minden segitséget meg keli adnia az állami, gazdasági vezetőknek a párt politikájának, a kormányhatározatoknak a helyi végrehajtásában. Aa ideológiai munka színvonalának továbbfejlesz­tésére azért is szükség, van, mart megfelelő felkészültség hiányában nem lehat pártegységről sem beszélni. Az ideológiai, politikai, szervezeti éa cselekvési egység feltételezi az ideológiai tisztánlátást, ós a pártegység osak a négy alom együttes jelenlétében valósulhat meg. Amikor a párttagság munkáját, a pártáiét szín­vonalát értékeltük, ezt a megállapítást tettük, hogy a pártegységgel ninos baj, csak nem elég aktiv minden párttag a párt eszmeinek terjesztésében, politikájának kidolgozásában és kövotkezetes, fegyelmezett végrehajtásában. Nőm fordítottunk elég figyelmet arra, hogy az I illető párttag, vagy párttagok ezzel megsértik, gyengítik a pártegységet. Ezért orra a következtetésre jutottunk, hogy a jövőben az efféle "bocsána­tos bűnökért" szigorúbb felelősségre vonást kell alkalmazni* Szeretnék a beszámoló azon részéhez is kapeeo­­lódni, ahol a kerület jártéletének fejlődése fejezetében a taggyűlések lég­köréről, a vita színvonalának értékelósézől esik szó* A beszámolóban az szerepel, hogy az utóbbi időben a taggyűlések légköre nyíltabb, őszintébb, a bírálat elfojtása nem jellem­ző, tehát a párton belüli deci ok rat izmus nőtt stb* Ez igy igaz* Megállapítja a beazámolőazt ia, hogy a taggyűlések színvonala nem kielégítő, helyenként és időnként a vitaazollem alacmny színvonalú. A mi alapszorvezetünkre ia ez a jellemző, ezért a kerületi értékelést reálisnak tartom. Mint tudjuk a pártouység változó, fejlődő folya­mat. Fejlődése a különböző nézetek ütköztetése, a helytelen nézetek leküz­désének folyamatában megy végbe. Tehát az egység éa vita dialektikus egy­ségben van egymással, föltételezik egymást. Valóságos egység megköveteli a pártban a vitát, a nézetek ütköztetését. Ha a taggyűléseken nem alakul ki megfelelő egész­séges vitaazelleu, ugy nem alakulhat ki a megfelelő mélységű es kívánatos egységes szemlélet sem. Ez pedig a megnövekedett feladatok raognyugtaté vég­rehajtásának elengedhetetlon feltétele. A jelenség okainak feltárása, mivel kerületi szinten jelentkező általános probléma, párt bizottsági irányítást igénylő, foltáré munka kell hogy legyen. J Érdekes ée általános szintű kerülsti Jelenség az ia, hogy a tagkönyvcoerével kapcsolatos beszélgetések, vagy most a kongreaz­­azusi irányelvek vitája során magasfokú aktivitást tapasztalhattunk a párt­tagság körében. A politikánk alakításából és végrehajtásából Is tevőlegesen kiveszi a párttagság a részét. Ezért a jelenség megfelelő mélységű vizsgá­lata után a közbeeső pártszerveknek és szervezeteknek lesznek tennivalóik a munkamódszer alkalmazása terén, mert jelenleg a jelek arra mutatnak, hogy csak a Központi Bizottság tudja igazán aktivizálni párttagságunkat. Ugy is fogalmazhatnék, hogy csak a ritka ünnepnapokon mutat párttagságunk kielégítő aktiv, pezsgő életet, a szürke munkás hétköznapokon már korántsem nyújtja ^ ugyanazt• » -

Next

/
Thumbnails
Contents