Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1980-02-23

tagok az eddigieknél kevesebb mozgalmi tapasztalattal rendelkeznek. Tisztelt Pártértekezleti A kiküldött Írásos beszámolóban meg­próbáltak valósághűen összegezni az elmúlt öt évben végzett mu nkánk főbb tapasztalatait*. Sok igazítani való van még a munkánkon, de a tapasztalatok birtokában túlzás nélkül állapíthatjuk meg, hogy a kerület kommunistái, a pártbizottság vezetésével eredményesen dolgoztak* a XI.kongresszus határo­zatainak helyi megvalósításán. Ennek eredményeként az elmúlt öt esztendőben tovább fejlődött a pártélet, a pártmunka, tovább épült, szépült kerületünk, vállalattnk, intézményeink, szövetkezeteink javuló szinvonalon tettek ele­get a velük szemben támasztott magasabb követelményeknek. Pártbizottságunk nevében köszönetét mondok a kerület kommunistá­inak, a XI,kongresszus és az 1975-ös kerületi pártértekezlet ttÉBi által kitű­zött célok végrehajtása érdekében kifejtett áldozatkész és egészében ered— ^ Y menyes munkáért. Kérem a küldött elvtársakat, hogy a pártbizottság jelentését vitassák meg és fogadják el. Köszönöm szépen. ■■■ |Bi

Next

/
Thumbnails
Contents