Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1975-02-08

Időlegesen az egymüszakos oktatás bevezetésére. A tanulők számának emelke­désével azonban valőszinüleg nem tarthatói fenn ez a kedvező helyzet. A gimnáziumi tanulócsoportok és a tanulők száma az elmúlt négy esztendőben folyamatosan csökkent 2260-ről 1800-ra. A tanulócsoportok átlaglétszáma a fő-Bár a kerületi Tanács sokat költött az oktató-nevelő munka feltételeinek javítá­sára, Így az Iskolaépületek felújítására is, mégis jelentős gond, hogy néhány -r—n általános és középiskola épülete rossz állapotban van. A Tanács anyagi lehető­­/ y Jségei miatt csak évekig tartó előtakarékosság után kerülhet sor egy-egy iskola Az építőipari szakközépiskola tárgyi feltételei megfelelőek, jelenleg két épüle­tük folyamatos felújítás alatt áll. Sem a Hunfalvy János Közgazdasági Szakkö­­n zépiskola, sem a Szakmunkásképző Intézet épületei és tárgyi feltételei nem (/ felelnek meg a követelményeknek. A helyzet az átlagosnáTrosszabB7~Várható­an rövidesen megkezdődik a Hunfalvy János Szakközépiskola épületének teljes felújítása fővárosi beruházásból. Sok segitséget jelent a Budapesti Pártbizottság kezdeményezésére 1972-ben be­indult "Egy üzem - egy iskola" mozgalom. A kerületi Pártbizottság felkérésé­re mintegy 35 kerületi vállalat, szövetkezet és intézmény segiti az óvodákat és iskolákat. A közvetlen anyagi támogatás elérte a 2,5 millió forintot. Különösen sokat tettek a gyermekintézményekért az ÁÉTV, a Budai Épitőipari Szövetkezet, a Dobozgyár, az Energiagazdálkodási Intézet, az Épitőipari Beru­házó Vállalat, a GYSEV, az IKV, az INTRANS ZMAS, a KGMTI, a Magyar Villamos Müvek, a Magyar Távirati Iroda, a MAVAD és a Vízügyi Építő Vál-Törekvéseink ellenére sem sikerült létrehozni a kerületi úttörő váltótábort, és az Ifjúsági Házat. A váltótáborhoz a kerületi Tanács Szigetmonostoron gondos­kodott telekről, s 104 millió Ft-ot e célra tartalékolt, azonban a beruházási zárlat, és a hiányzó összeg miatt az építkezés nem kezdődhetett meg. Az I ' \ Ifjúsági Ház létesítésére csak a Disz tér 4-5. sz. épület kiürítése után kerül­­y hét sor. Mindkét esetben nagy gond a szükséges anyagi fedezet hiánya.- ® A kerületi sportmozgalom irányítása 1973-ban a Tanács hatáskörébe került. A sportolás tárgyi feltételei fővárosi és helyi erőforrásokból valamelyest javultak. Több kis sportpályát létesítettünk, ez elsősorban az ifjúság sportolási lehetősé­gét segíti. A fedett sportlétesítmények száma kevés. Többet kell f+>nni a tö­megsport fejlesztése érdekében. I \ egészségügyi ellátás feltételéi néhány területen Javultak, de elmaradnak a ;, i V \ követelményektől. A IV. ötéves terv Időszakára a Tanács a bölcsődéket 120 \ Y "-- férőhellyel kívánta bővíteni. Ebből eddig csak 40 valósult meg. A lemaradás ®«y‘k oka- hogy ajflajrosl beruházásból létesülő vízivárosi bölcaőfte kivitele­­f Y/Vj ) munkáit csak 1975. tavaszán kezdik meg. A kerületi tanácsi beruházás-H Y\ / b61 terveze“ naphegyi bölcsőde előkészületei megkezdődtek, erre a célra eddig ■- 3* 6 millió forintot gyüjtöttünk~ös3ze. Az elhelyezési igények a gyermekgondozá­si intézkedések bevezetésével sem csökkentek. A népességpolitikai határozatok ^—hatására is a gyermekáldás öröme elé néző nők száma 1974-ben 1973-hoz vi­­\ s^onyitva 50 %-kal emelkedett. Fontos tehát, hogy a növekvő Igények kielégité­f \ sére - a lehetőségekhez mérten - felkészüljünk. A feltételek javításához nélkü­le lözhetetlen a társadalmi összefogás.

Next

/
Thumbnails
Contents