Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.6.a/1)
1970-10-17
—»— .! : 7, ’iSSfi, .■■.'!■■■ ► ! ■ '.-192-s/ helyreállítására irányítottuk át őket. Jánkmajtison 43 darab családi ház felépítését vállaltuk s az ott dolgozók november 7-re tett felajánlásai alapján azt be is fejezzük. r A következő ötéves tervben a lakástermelés vonalán mintegy 5o-Go százalékos felfojlődóst kívánunk elérni. Itt is vannak problémákj mert ezt a fejlesztést hagyományos módszerrel való építkezéssel elérni neíT lehet. Ezért nagyobb beruházások igénybevételével a lakástermelésben modernebb technológiai eljárásokat kívánunk áttérni. Ez nem kevésbé belső, szervezési ós anyagi problémákat vet fel. Ilyen belső probléma a létszám-fluktuáció megállításának kérdése, Ez a fluktuáció a legélesebb az építőmesteri szakmában, ami éppen a lukástemelési tervszerű munkáját akadályozza a legjobban# Komoly feladatot képez az e területen dolgozék átképzése az uj technológiai eljárások elsajátítására. Az átmeneti időben számolnunk kell azzal, hogy a tanulópénzt is meg kell fizetnünk, ami nyilvánvalóan gazdaságossági problémákat is fel fog vetni, teUlandóan visszatérő nehézségünk az anyagellátás kérdése. I ?e /, , , E téren minden kiadóit nyilatkozat ellenére csak másod-harmadrendü allampolgórnak érezzük magunkat. Ez fokozottabb mértékben fog jelentkezni - ha nem változik meg az anyaghelyzet - a modernebb technológiai építkezések bevezetésével, ahol esetlegesen import anyagokra is szükségünk leszo"*"] WM****” ©MM A szövetkezet életében eddig is igen sok komoly probléma merült már fel, ezeket azonban a gazdasági vezetéssel karöltve mindig megoldottuk és most is meg fogjuk oldani.ÍVan azonban szövetkezetünkéi kívülálló probléma is, amelynek megoldása a szövetkezeten kivül leli,hogy elintézést * nyerjen# * A modernebb lakásépítési teelmológia megkíván ja, hogy Wo^iJWlUXL* legalább kisebb, 4-5oo-as lakótelep építésére legyen lehetősége gysi4? ilyen modern technológiai eljárással gazdaságosan építeni egyedi házakat nem lehet. Körülnéztünk e tekintetben, azonban Budapest területén I nincs 4-ÖOO kis lakótelep építésére alkalmas közművesített terület és ez | 4 ■ - r „ f~-r —>-*• *,..«■» n.v. . > n - ■' " | elég komoly akadályt jelent. Annál is inkább nehéz a kérdést megoldani, mert «—*—————— ■ "2'É'íy"‘~v~t"11 a közmüvek ak kapacitása a nagy lakótelepek közmüvesitesere évekre előre--" imxuuckiiMxx le von kötve, <85 k - Yv'ppi,•<•; ■ ,,,<% •}-q...• • • ' ■ * | IIMMMBmMIIII ; - '.0®' í ' I