Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.6.a/1)
1966-10-22
f fejlődött tömegkapcsolata, javult az igazgatási munkája, egész tevékenységéiben erősödött a párt politikájának végrehajtására való törekvés. | A kerületi _ Tanács 1963. decemberi Ülésén a szocialista demokrácia kiszélesítéséről elfogadott program végrehajtása sok sikert hozott. Szélessé vált az igazgatási munka társa| dalmasítása, ma már több százan vesznek részt a lakosság I közül a döntések előkészítésében, javaslatok kialakításában, p a szervezőmunkában. Javult a Tanács testületi tevékenysége í’4ÍllfcfS8 * is, a viták élénkek és tartalmasak. Az apparátus ügyintéző munkája — a meglehetősen bürokratikus előírások keretei között — általában körültekintő és megfelelő, holott évente mintegy 15 ezer ügyben kell intézkedni, határozatot hozni. M B| Javult a Tanács és a kerületben működő tömegszervezetek együttműködése és ez kedvezően hatott a lakóterületi politikai munkára. A Tanács eredményesebb munkáját számos körülmény BB hhB akadályozta. Egyik legfőbb gond a megfelelő hatáskör hiánya, teregÉMi mely miatt a helyi Tanács fontos kérdésekben nem tudja kielégítően befolyásolni az ügyek menetét. A jelentősebb kérdésekben minden esetben felsőbb szervek döntenek, de sokszor még kisebb, helyi döntéseket is fel kell terjeszteni jóváhagyásra. Mindez csak fokozza az ügyintézés bonyolultságát, lassítja azt, és növeli a bürokráciát. Érthetetlen, hogy miért szükséges például az építési osztály ügyeinek kb. 70—-80%-át jóváhagyásra felterjeszteni a Fővárosi Tanács illetékes osztályához. A bürokrácia csökkenti a lakosság bizalmát a helyi tanács-szervekkel kapcsolatban. A Tanács testületének végre !; ■ valóságos hatáskört kellene biztosítani. .-aBM A kerületi PVB nem régen felülvizsgálta a Tanács pártirányításának helyzetét és megállapította, hogy az elért eredmények mellett, a meglevő gyengeségek kijavításában mind ff a Pártbizottságnak, mind a Tanács pártszervezetének és kommunista vezetőinek komoly feladatai vannak. A Pártbizottságnak többet kell foglalkoznia községpolitikai kérdésekkel, a Tanács tömegpolitikai munkájának segítésével, a II kommunista tanácstagok tájékoztatásával, a párt és a tanácsapparátus közötti kapcsolat javításával. A Tanácsnál dolgozó párttagok, kommunista vezetők erősítsék az apparátusban a kritikai, önkritikái szellemet, lépjenek fel az ennek kibontafjf 4* 00" ^ | u < 9 I . I > > i » Ú , , . ■ ", I I 7 ' „ '0 . \ ' -.‘ V. I I c V I r „ ■ i I I I 1 I I I H I I i.