Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1957-06-01

tói I ^ tatott 4 éven keresztül a gazdaságos gyártás, a műszakilag megalapo­zott termelés megvalósítása érdekében. Habár eddig még ennek nem sok jelét tapasztaltuk gyakorlatilag, a felettes szerveink részéről. Az Intézet létszámához viszonyítva felsőbb utasítást nem várva nagy­mértékben besegít a vállalatok ilyen irányú munkájába, felhasználva az eddig „kidolgozott metodikáit, szerződéseket kötve a vállalatokkal egyes részterületekre, de a vállalat egész műszaki szervezettségének kialakítására is. Ehhez meg vannak már a kidolgozott módszerek. I ' ’ • * 1 Ezt azonban szélesíteni lehetne az iparági igazgatóságokon keresztül, ( de ez a kérdés még mindig nem megfelelő súllyal szerepel á miniszté­rium iparigazgaéóságainál. Pedig ezek nehéz milliókat jelentenek és sok esetben derülne ki, hogy beruházások nélkül az ipar teljesítő ké- í pessége az adott berendezések mellett a jelenleginél lényegesen maga­­.-.sL.- sább lehetne. A vállalatok műszaki és ügyviteli szervezését a munka­helyekről kiindulva kellene felépíteni. . ■ ■: J " " . A ' . , A problémák nagyok, ez igaz. De van megoldás és állitom van hozzá meg­felelő erő és szakképzettség is úgy a vállalatoknál, mint egyéb szer­veknél, csak mostmár komolyabb formában kellene hozzálátni a munkához. •• •; * . j Budapest, 1957* junius 4. (Egyedi $ed/nc) a KGM. Műszaki Normaintézet igazgatója • ry, . - 3 i a" ■ ’.• ’ . ■ ‘ ■ ' : . j ' ' ' ;• A . ' ' tó . í. ! . * * ,» y { • ; A t J’ ‘ •. ! # : 14 v -i • ' ' • f - *' / . jf ' t­­­­■ . . "• 'fi'-'é"-.;..,. 3 ' -tó ’ tó'.'- ■ . ‘ . ». •' tó / tó...tó-A -A >; .• •. •• ' -'-tó-'. • - • .'v ’ , •> -ító' • •» ' '■ ■- j( ■ •' ’V... "tó­i ' . '4 : - , . íj * , ... ‘ J ■ ‘ ■ • ' •

Next

/
Thumbnails
Contents