XXIII.222.a.2 / 27. kötet XXII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.12.10. Jelentés a kerület légoltalmi helyzetéről (többszöri utalás az "ellenforradalom"ra)
légoltalmi munkában, amely véleményünk szerint a politikai munka megjavításának az eredménye volt, Nagy György elvtárs segítségévei a szakszolgálatok politikai felelőseinek havi politikai tájékoztatót tartottunk, műsoros estét rendeztünk, ahol a beosztottak közelebbről is megismerték egymást, mindezek eredményeként megjavult a kiképzések látogatottsága. Az utolsó beszámolótól az ellenforradalomig a Pártbizottság elvileg igyekezett segítséget adni a gyakorlatban azonban sem a Pártbizottságtól,, sem a tömegszervezetektől nem sok támogatást kaptunk, sőt a MOHOSZ. helyett nekünk kellett még az önvédelmi csoportok kiképzését is irányítani. Szervezési vonalon a leegyszerűsített adminisztrációs munka elősegítette, hogy több kerületi munkát végezhessünk. Közelebb kerültünk a lakossághoz, nagyobb körültekintéssel tudtuk kiválogatni a parancsnokokat, nagyobb segítséget tudtunk nyújtani az üzemeknek. A szervezeti létszámot a Kiegészítő Parancsnokságtól kapott férfi erőkkel feltöltöttük és bő tartalékok képzésével sikerült a szervezeteket csaknem teljes egészében élővé tenni. Hiány osság volt ezen a területen, hogy akaratunk ellenére a szol- t gálái parancsnokokat és a szakszolgálatok törzstagjait passzív magatartásuk miatt nem tudtuk megfelelően aktivizálni, még az 1956-os évben sem.légoltalmi feladatok ellátására. Azt hangoztatták, hogy azért van 3 függetlenített légós,beosztott, hogy elvégezzék a feladatokat. Kiképzési vonalon a kiképzések látogatottsága a már említett politikai munka és szervezési munka eredményeként megjavult. Amig 1955-ben 65 ?^-os megjelenést értünk el, addig 1956-ban a megjelenések átlaga 70-75 %-os volt. Ennek eredményeképpen a kialakuláshoz hozzájárult nagyban az is, hogy Varga főhadnagy elvtárs szorgalmas munkát végzett, valamint az engedélyezett előadói óradijak kifizetésének lehetőség® az előadók jó munkája. Véleményünk szerint igen jó készítettük elő az 1956/57-ea kiképzési évet is, amelytől további javulást vártunk, ez az év azonban az ellenforradalom miatt megszakadt. Az 1956 junius elején megtartott nagygyakorlatot a felsőbb szerv ellenőrző közegei közpesnek értékelt’ék.MEg kell azonban mondeni, hogy a kiváló értékelést az rontotta le, hogy az egységparancsnokok rossz, helytelen parancsaikkal lerontották egységeik egyébként jó munkáját* Műszaki és pénzügyi vonalon beszámolómat nem választom ketté, az ellenforradalom előtti és az ellenforradalom utáni időre, tekintettel arra, hogy ezen a vonalon az ellenforradalom előtt megkezdett munkát az ellenforradalom után változás nélkül az előirt terv szerint tovább folytattuk. Meg kell említenem azt, hogy a multévi ellenforradalom a pénzügyi gazdálkodásunkat megzavarta. Az ellenforradalom időszakában a függetlenített légoltalmi beosztottak a Budapesti Légoltalmi Parancsnokság utasítására a légoltalmi objektumot őrizték, Veszélyes időszakokban a lakosság számára megnyitották.az óvóhelyeket" és a lakosságot ott elhelyezték. Ellenforradalmi fegyveres megmozdulásban egyik tiszt elvtárs sem vett részt. I-3-