XXIII.209.a.1. / 2. kisdoboz IX. Kerületi Tanács tanácsülései. 1957.03.12. Beszámoló a kerület helyzetéről
* Az elmúlt évek alatt kétségtelenül fordultak elő hibák ezen a téren, mert a szektáns politika folytán nem érvényesült helyesen a munkásosztály, a dolgozók számára a demokratikus jogok gyakorlása. De még emellett a hiba mellett is történelmi igazságként kell leszögeznünk, hogy az országunkban, az Alkotmányunkban rögzített szabadságjogok előrehaladottab- bak, mint bármelyik kapitalista állam szabadságjogai. Ezért a legdemokratikusabb polgári államformához val<5 visszatérés is ellenforradalom lenne• Október utolsó és november első napjaiban ize- litőt adott már az ellenforradalom arról, hogy hogyan képzeli el a magukat forradalmároknak kikiáltó Eszterháziak, Mindszentiek és társaik demokráciáját. Visszaállítani a nagybirtokosok, gyárosok hatalmát és felelősségre vonni széleskörűen azokat, akik a nép érdekében kisajátították a kizsákmányolókat. De Ízelítőt adtak arról, hogy hogyan értelmezik a szabadságjogokat, amikor gyilkolták a védtelen embereket és készítették a listákat azokról, akik megítélésük szerint útjában lettek volna az ellenforradalomnak, az ellenforradalom berendezkedésének.í&s azok a jóhiszemű emberek, -kik elhitték ezekről az urakról, hogy forradalmárok, keservesen kellett volna tapasztolniok azt^ hogyha az ellen- 4 -