XXIII.204.a.2 / 8. kisdoboz IV. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.02.09. Jelentés a kerületi lakásépítkezésekről és a sérült lakások helyzetéről; póthitelkérelem

9- 19 ­Pl. az Árpád ut 142 is ilyen, ahol még mindég ott áll egy ócska tákolmány* épület. Ha lesz átmeneti lakásunk, meg tudjuk ezt is oldani. Azért teszünk most javaslatot az átmeneti ^lakások helyé­re, mert szomorú tapasztalataink vannak a barakk épületek körül. Pélünk attól, ha ezeket az épületeket valami külvárosi területen épitenénk fel, a kihelyezendők lelkében mindég az lesz,hogy őket barakk épületbe helyezték el. Egyszer már építettünk a felszabadulás után átmeneti szükséglakásokat a Megyeri utón, Mikes Utcában, Vécsey utcában. Azóta is ott maradtak a lakók. Javasolom, várja meg a V.B. hétfő délelőtt a Fővárosi'tanács város- rendezési osztályán a tárgyalásunkat, és ha ott valami kialakul, akkoi intézkedjünk. Telek lehetőség van nálunk, s el fogjuk intézni,hogy a Fővárosi Tanács módosítani tudja a lakóövezeti beosztást, és ennek alapján tudjunk adni telket az építkezéshez. Szeretném elmondani,hogy a helybeli üzemek nagy ess segítséget nyújtottak a magánerőből történő családiház építkezőknek, úgyhogy a rendelet megjelenésétől a mai napig 4oo lakás van tető alatt. Ez mellett a szám mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Van olyan vállalat, - igaz,hogy még az októberi események előtt - bejelentette, hogy a környezd utcát leplanirozza és vízvezetékkel látja el saját költségén. Van egy kimutatásunk, hogy melyik gyár milyen erővel segítette a dolgozókat. Ráépités tekintetében szegények vagyunk, kevés azon épületek száma, amikre rá lehetne épiteni, mert a múlt rendszer spekulációs építke­zéseiből keletkeztek, és azok sxáars ma már annyira elavultak,hogy azoknak nem a ráépités ével, hanem a szanálásával kell ^foglalkozni. Ezért tettünk javaslatot,hogy a V.B.utasitsa az építési osztályt, hogy egy-egy nagyon elavult házra vonatkozóan szanálási tervet ké­szítsen. Az építési osztály gazdája akar lenni ennek a területnek, és femmi fáradságot nem kiméi,hogy meglátásával, munkájával ezeknek a problémáknak a megoldását elősegítse. A felvonulási épületekkel kapcsolatban szomorú tapasztalataink vannak. A Betonútépítő Vállalat pl. 2 felvonulási épületet akart a közelmúltban épiteni, mi csak egyet engedélyeztünk. Felsőbb szerveink mindég elő Írták,hogy vigyázzunk a felvonulási épületek­re, nem lehetne-e a munkálatok befejezése után azokat felhasználni* Meg kell nézni pl. a Mahart építkezés után fennmaradt épületet,ho­gyan tudjuk azt felhasználni. Persze itt azt is meg kell nézni,hogy vállalati sovinizmus üti fel a fejét, amikor a munkát befejezték, az anyagot elviszik. Andrásfi Gyula: merem hinni,hogy úgy lesz,amint Koltai elvtárs el­mondotta. Pongrácz elvtárs is hasonlóan próbált belénk önteni op­timizmust. Ha sikerül amit tervezünk, az építkezések rácáfolnak az É.M.építkezésekre, és többet, jobbat tudunk proüukálni. Ki lehet majd mutatni a valóságban ,hogy ez a leghelyesebb várospolitika. Minden erőnkkel azon kell lenni,hogy módosítsák azt a szonoru ké­pet, hogy 7 év óta nem építettek lakásokat a kerületben. Javasolom a határozati javaslatok elfogadását, továbbá azt,hogy az építési osztály 3 hónapon belül újabb jelentést tegyen erről a dologról, hogyan haladt előre ez a kérdést. Határozat: JV ~ Xt* 1./ Végrehajtóbizottság a kerületi lakásépítkezésekről és a sérült lakások a± helyzetéről szóló jelentést elfogadja, egyúttal utasítja a V.B.elnökét,hogy a Fővárosi Tanácsnál sürgősen járjon el a Bethlen u., valamint a Víztorony ^melletti építkezés f .évi biztosításáért • Határidő: február 28. Felelős:-Andrásfi Gyula kíT I-----------------------

Next

/
Thumbnails
Contents