XXIII.203.a.1 / 2. kisdoboz III. Kerületi Tanács tanácsülései. 1957.11.19. A III. Kerületi Tanács VB 1958. évi költségvetése

a bölcsőde megszüntetését és nem gondol arra, hogy az elhagyatott vidéken a dolgozó anyák nem tudják biztonságba helyezni gyermekeiket. Véleménye szerint barbár módon közölték az anyákkal, hogy a 12 év óta működő bölcsődét egyik napról a másikra megszüntetik. Legalább ha­táridőt kellett volna adni, igy nem történt volna meg ez a nagy el­keseredés a hegyvidéken. Ugyanis napok óta nem dolgoznak ezek az anyák és járják a felsőbb szerveket a bölcsőde fenntartása érdekében. Az egészségügyi osztály politikusabban is megoldhatta volna ezen kérdést,a dolgozók érdekeit megértve előzetesen bejelentették volna, talán megnyugodtak volna. De ez az eljárás, hogy egyik napról a má— sikra megszüntették, nagyon helytelen volt, mert még a Munkatörvény könyv is legalább 10-15 napos határidőt ad egy munkaviszony megszün­tető sér e. Neazveda József tanácstag kapcsolódik Szilágyi elvtars hozzászólásá- ‘ hoz a külturotthonokra vonatkozóan. Azzal egyetért, hogy a kultur­otthonokat támogatni kell, de nem olyan formában, ahogy a Tanács, költségvetésében szerepel. A kulturotthonok legyenek önállóbbak, leleményesebbek. Pl. szükségesnek tartaná a fiatalok szempontjából tánctanfolyamok, kurzusok megszervezését. Sokat beszélünk napjaink­ban a fiatalok modoráról, de keveset teszünk nevelésük érdekében. Helyesnek tartaná az ilyen tánctanfolyamok keretén belül az ifjúsá­got szolid magatartásra, helyes viselkedésre tanitani* Megemlíti még, hogy so k szó esik Óbuda szőlő és gyümölcstermelésé- nek iellenditeséro1. Ugyanakkor a kerület dűlő utjai olyan állapot­ban vannak, ami által a mezőgazdaságnak a munkamenetét nagyon megnehezítik. Kéri azok sürgős megjavítását, I£szi tanácstag azon közbeszólásra, hogy az alkohol fogyasztá­sa "magánügy" , megjegyzi, hogy az közügy és nagyon is elgondo’lkoz- tatc, komolyan kell foglalkozni az alkoholizmus terjedésének megaka- 1 daJ-yozasávai. A Fővárosi Tanács legutóbbi ülésén is elhangzott,hogy évről—evre nagyobb százalékban emelkednek az ezzel kapcsolatos költségek, nem utolsósorban az ebből adódó elmebetegek kezelési költségének összege, űzzél a témával kapcsolatban helyesnek tartaná ankét rendezését a tanacsházán. A továbbiakban foglalkozik a megalakult házkezelőségi bizottságok problémaival. Megemlíti, hogy az elmúlt napokban részt vett egv házkezelőségi bizottsági ülésen, ami egyébként meghitt hangulatban xolyt le, csupán a lényeg hiányzott. Ugyanis a bizottságban nem volt egyetlen egy szakember sem. Ezért szükségesnek tartja, hogy a la- kők közül feltétlen vonjanak be szakembereket a házkezelőségi bi­zottságokba. az,i®» hogy a tanácstagokkal nincs megfelelő kap­csolatuk, kén a tanácstagokat, hogy a körzetükben lévő házkezelő­. gjkrabban í fel, ahol tájékozódhatnak a házkezelő­< segi bizottságok munkájáról. Az uj tanácstagok az állandóbizottságokba való beosztásánál vegyék figyelembe a tanácstagok képesítését, kedvét, stb. &’Y flrt^^fiországggyülési képviselő, az MSZMP III.kér. lart VB.I.titkára elmondja, hogy a november 17-i részleges tanács­ig® 't!as1 31£» tükrözi a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány ti* In t’ I*o?mÍní egesz magyar nép állásfoglalását. Ismeretes^ taflainak^b ^ayegében kerületünk tanács­K.D• ,o—a# Ez azt jelenti, h.O£cv 27 prohp‘ri-ni voi+nwir ___ a^ik egyre ezt árulók lettek, vagy munkájukat nem voltak képesek el * látm, vagy hitehagyott, ingadozik lettek. E választás sikere ízt bizonyítja, hogy a kerület lakossága is a proletárdikLt^íL í Sif meruleti VB. helyesnek tartott. Mindez azt Pt- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents