XXIII.203.a.1 / 2. kisdoboz III. Kerületi Tanács tanácsülései. 1957.11.19. A III. Kerületi Tanács VB 1958. évi költségvetése
I a megadott költségvetési kereten 06101, ha úgy Y látja, az egyes szakigazgatási szervek részére a beruházási és felujitási összegeknél több vagy kevesebbet javasolni a másik osztály előnyére vagy hátrányára. Újszerű az is, hogy lényegesen kevesebb cim alatt szerepelnek az egyes tételek, viszont pont ezen oknál fogva sokkal inkább fokozni kell az ellenőrzést. Lényeges, hogy végre annyi év után a fütés-vilá- gitást a helyi adottságnak megfelelően s a tényleges szükséglet szerint állithattuk be. Változás, hogy költségvetésünkből hiányzik a könyvtár, a nevelőotthon, az Uttörőház költségvetési összege tekintve, hogy ezeket hatáskörünkből kivonták anélkül, hogy azt előzőleg a kerületi tanácstagokkal megbeszélhettük volna, nem is értünk egyet ezek központi irányitásával. Ilyen és hasonló kérdésekben még nem épen a tanácsok önállósága domborodik ki. * Egész költségvetésünket az jellemzi, hogy évente töb és többet forditunk az ország szociális és kulturális igényeinek kielégitésére ^ellentétben a kapitalista országokkal, ahol ezekre a költség- vetés 6-7 $-át forditja, A kapitalista országok költségvetésének célja a profit növelése, az újabb háborúra való előkészülés és ez szabja meg a felosztás módját is. A szocialista országokban az j «.v ország gazdasági helyzetéből indulnak ki s a ^ ^ ^ 3 0 ' -4 ' j/ <3 * ^ ^